hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Észak-Korea–Irán tengely

2013. 03. 21.
Az amerikai Forbes magazin az Észak-Korea–Irán proliferációs tengelyről közölt összefoglalót a napokban. A proliferáció az információs hivatalok, vagyis a hírszerzés szaknyelvén a tömeg­pusztító (nukleáris, radiológiai, vegyi és biológiai) fegyverek, valamint az előállításukhoz és célba juttatásukhoz szükséges eszközök és technológiák terjesztését jelenti. A cikk kifejti, hogy a készpénz szűkében lévő Észak-Korea és az olajmilliárdok­ban gazdag Irán már nem is próbálja leplezni tevékenységét.

Az el nem kötelezett országok tavaly nyári teheráni konferenciáján a házigazda és Észak-Korea „tudományos együtt­működési megállapodást” írt alá, amely számos hasonlóságot mutat az Észak-Korea és Szíria közötti 2002-es egyezménnyel. Az akkori megállapodás alapján Szíriában egy koreai reaktor titkos másolatát készítették volna el, amit harcászati célú plutónium előállítására használtak volna. (A reaktort 2007-ben, még annak teljes elkészülése előtt Izrael egy légi csapással elpusztította.) Sem Irán, sem Észak-Korea nem tette nyilvánossá a szerződés szövegét, de az aláírásnál jelen lévő személyek alapján valószínűsíthető, hogy annak valódi tárgya a tömegpusztító fegyverzet fejlesztése. Phenjant Kim Dzsong Nam, a 2002-es szíriai szerződés veteránja képviselte, iráni részről pedig Mahmúd Ahmadinezsád elnök, az iráni Atomenergia Szervezet feje (akit 2007-ben az ENSZ feketelistára helyezett mint nukleáris, ballisztikus rakétatevékenységben szerepet vállaló tisztségviselőt), több miniszter és az Iráni Központi Bank vezére volt jelen. A legfelsőbb iráni vallási vezető, Ali Hamenei ajatollah ekkor azt mondta Kim Dzsong Namnak: „Észak-Koreának és az Iráni Iszlám Köztársaságnak közös ellenségei vannak, hiszen a gőgös hatalmak nem tudják elviselni a független kormányokat.”

Phenjan és Teherán között egyébként már az 1980–1988-as iraki–iráni háború során élénk fegyverkereskedelem zajlott, ami azóta is virágzik. (Észak-Korea akkoriban Scud rakétákat adott el a perzsa államnak.) Titkosszolgálati jelentések alapján pedig az is biztosra vehető, hogy rakétatesztekben, illetve technológiai fejlesztésekben is szoros együttműködés áll fenn a két állam között.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!