hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új egyházfő az anglikánok élén
Befutott a sötét ló

2012. 11. 22.
Justin Welby, Durham püspöke lett a világszerte közel nyolcvanmillió tagot számláló anglikán egyház feje. Az új canterburyi érsek kinevezésére azt követően került sor, hogy Rowan Williams idén márciusban váratlanul lemondott egyházvezetői pozíciójáról.

Az új egyházfő megválasztása szemmel láthatólag nem volt egyszerű folyamat. A Robert Luce egykori külügyi államtitkár által vezetett tizenkét fős bizottságnak még október elején döntést kellett volna hoznia az ügyben (Canterbury-„konklávé”. Hetek, 2012. szeptember 28.),
a liberális és a konzervatív tábor egymásnak feszülése következtében azonban a döntés sokáig húzódott. Az október eleje óta eltelt időben olyan hírek jutottak el a sajtóhoz, hogy a liberális szárny képtelen elfogadni John Sentamu bíboros személyét, aki az egyház konzervatív szárnyának emblematikus figurája.
Rowan Williams lemondása után az látszott valószínűnek, hogy a jelölőtestület olyasvalakit fog választani, aki mindenben ellentéte a korábbi canterburyi érseknek. Ennek köszönhetően eleinte szinte tényként hangoztatták, hogy Sentamu lesz a következő egyházfő. A jelölőtestület összetételét megvizsgálva viszont egyértelművé vált, hogy Sentamunak nem terem sok babér, a testületben ugyanis nagy befolyással bírt a liberális szárny.
A végső befutó végül a Guardian című lap által sötét lónak titulált Justin Welby lett. A brit lap már szeptemberben előrevetítette, hogy könnyen előállhat egy olyan helyzet, amelyben Welby lesz a befutó a legfőbb anglikán egyházi posztra – annak ellenére, hogy korábban még csak az esélyesek közé sem tartozott, hiszen csak tavaly októberben szentelték bíborossá. Ennek megfelelően többen tippeltek arra, hogy egy kialakuló patthelyzetben akár az „újonc” Welby megválasztása lehet a megoldás. Alig egyéves bíborosi tevékenysége alatt ugyanis nem sok ellenséget szerezhetett, ráadásul olyan különleges adottságokkal is rendelkezik, amelyek kiemelik a klérusból. Justin Welby eredetileg ugyanis nem lelkészi pályára készült: tizenegy évet dolgozott például az olajüzletben, és csak 1992-ben szentelték diakónussá.
„Nem tudtam menekülni Isten hívása elől” – nyilatkozta Welby egy interjúban arra a kérdésre, hogy miért lépett lelkészi pályára. Az olajüzletben való tevékenykedésével párhuzamosan végezte a teológiát, amelyből 1992-ben szerzett diplomát. 1995 és 2002 között Uftonban volt a Szent Mihály és Összes Angyalai nevű templom lelkésze. 2007-ben lett a liverpooli katedrális dékánja. Itteni működését gazdasági siker övezte. Az új egyházfő számos publikáció szerzője, elsősorban az etika és a gazdaság témakörében. Egyik könyvének a címe Az egyház igazgatása? Rend és szervezés egy szekuláris korban, egy másik könyvének pedig A pénzügyi etika kérdései címet adta.  
Bár Welbyt nem a legerősebb konzervatív jelöltek között tartották számon, az anglikán egyház  evangéliumi szárnyához tartozik. Ennek megfelelően ellenzi a homoszexuális papok felszentelését, valamint a kormány által bevezetni kívánt, azonos neműek közötti házasságot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!