hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Röviden

2012. 11. 15.
Számon kérik az iráni elnököt Az iráni parlament Mahmúd Ahmadinezsád elnök számonkérését tervezi az ország valutájának zuhanó árfolyama miatt, adta hírül vasárnap az iráni állami rádió. Egy éven belül ez lesz a második ilyen kínos alkalom az egyre többet támadott vezető számára. 77 iráni törvényhozó írta alá az Ahmadinezsád elszámoltatását kérő  indítványt – az iráni elnöknek a jogszabályok szerint egy hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon az idézésre. Az iráni riál az elmúlt évben az összeomlás szélére került,  és ez a folyamat az elmúlt hónapban tovább gyorsult (Magáncégek az iráni rezsim mögött. Hetek, 2012. október 26.). Az iráni politikusok a Nyugat által bevezetett szankciókat okolják, Ahmadinezsád pedig egyenesen nemzeti valutájuk elleni szándékos támadásról beszél.Az aláírók elmondták: az elnök beidézésére azért került sor, mert a Központi Bank vezetője, Mahmúd Bahmani nem jelent meg a parlament előtt. Azt is hozzátették, hogy a kormány engedélyezte több mint 15 700 gépkocsi importját, ami lehetővé tette a kereskedők számára, hogy kemény valutához jussanak alacsony árfolyamon, amire csak élelmiszer és gyógyszer esetében lenne lehetőség. Azt is hozzátették, hogy a kormány nem vásárolt hazai gabonát, hanem inkább 2,5 milliárd dollárért külföldről importált. A júniusi elnökválasztáshoz közeledve Ahmadinezsád és az ellenzék között egyre nő a szakadék. Márciusban már egyszer számon kérték az elnököt az ország gazdasági helyzetének romlásában való szerepéért és Ali Khamenei ajatollah döntésével való szembeszegülése miatt, amikor egy hírszerzési minisztert 2011-ben leváltott. A minisztert később Khamenei utasítására visszahelyezték posztjára.
Bázisnövelés

16 évre csökkentené a választásokon való részvétel alsó korhatárát az argentin kongresszus. Cristina Fernandez elnök már jóváhagyta a döntést, támogatói azzal érvelnek, hogy a rendelkezés a politikában való részvétel lehetőségeinek bővítését szolgálja. Argentínában 18-tól 70 éves korig kötelező részt venni a választásokon, a jövőben a 16-17 évesek számára pedig nyitva áll a lehetőség. Az érintett társadalmi réteg jelentős méretű: több mint egy- millió fiatal tartozik ebbe a korosztályba. A kritikusok szerint a változás Fernandez pártjának érdekeit szolgálja, akik 2013-ban újra szeretnék választatni vezetőjüket. Fernandeznek a kongresszus mindkét házában többsége van, de ahhoz, hogy harmadjára is betölthesse tisztségét, alkotmánymódosításra lenne szükség, amihez pedig kétharmados támogatás kell.
A törvényjavaslatot a szenátus jóváhagyta, a képviselőház pedig az ellenzék kivonulását követően 131 igen és 2 nem szavazattal fogadta el. Közel felére csökkenti a járások számát az olasz kormány múlt hét szerdán elfogadott döntése. Az új törvény része annak a törekvésnek, amely a regionális közigazgatás költségeit igyekszik drasztikusan csökkenteni.

Drasztikus csökkentés, hálás adófizetők

A jogszabály a jelenlegi 86-ról 51-re csökkenti a járások számát, kiváltva ezzel Olaszország helyi és regionális önkormányzatainak erőteljes tiltakozását – és valószínűleg az adófizetők háláját. Mario Monti miniszterelnök széles körű felülvizsgálatot kezdeményezett a pénznyelőként funkcionáló, túlméretezett közszféra és ezzel összefüggésben az óriási államadósság csökkentése érdekében, amely az ország GDP-jének 126 százalékát teszi ki. Még nem ismert, hogy a tervtől milyen eredmények várhatóak, de a kormány reményei szerint a reform mindenképpen átláthatóbbá teszi a helyi és regionális önkormányzati szférát. Az átvizsgálás érinti az olyan nagyvárosokat, mint például Milánó, illetve több tartományt is, de a részben autonóm területeket, mint például Szicília, nem.
A rendelet értelmében a járási kormányzatok 2013-tól megszűnnek, a helyi önkormányzatok pedig nem tarthatnak fenn több irodát egyszerre.  A kabinet egy másik csomagot is elfogadott, amely további 40 millió eurót von el a következő évben a regionális önkormányzatoktól, ezzel rászorítva őket a hatékonyabb feladatellátásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!