hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Közmagánügyek: E-maileken buktak le a tábornokok

2012. 11. 22.
Nyomozást indított a Pentagon John Allen tábornok ellen: több ezer oldalnyi levelezését vizsgálják át annak kiderítésére, volt-e tisztességtelen kapcsolat közte és Jill Kelley között, aki a múlt héten lemondott CIA-igazgató, David Petraeus ügyével kapcsolatban vált ismertté.

Mindössze három nappal Barack Obama újraválasztását követően robbant a botrány David Petraeus CIA-igazgató lemondásával, amelynek folyományai azóta tematizálják a választás utáni Amerika közéletét. Petraeus körül több hónapja folyt a nyomozás, miután felmerült a gyanú, hogy házasságtörő kapcsolatán keresztül titkos dokumentumok kerülhettek ki hivatalából.
David Petraeus és életrajzírója, Paula Broad­well (jobbra) kapcsolata nem sokkal az után kezdődött, hogy az iraki és afganisztáni amerikai haderők parancsnoka leszerelt, és a CIA vezetője lett.
A bonyodalmakat az indította el, hogy ez év májusában a 37 éves Jill Kelley, aki a tampai katonai bázison önkéntesként munkálkodott, de legfőképpen a tisztikar társasági életének aktív szervezésével foglalkozott, értesítette az FBI-t arról, hogy névtelen, fenyegető tartalmú e-maileket kap. A levélíró arra figyelmeztette, hogy tartsa távol magát Petraeus tábornoktól. A névtelen levelek mögött az FBI hamarosan azonosította a féltékeny szeretőt, a kétgyermekes Paula Broadwellt. A nő, akinek számítógépén a CIA-igazgatótól származó szerelmes üzeneteket találtak, beismerte, hogy viszonya volt Petraeusszal, de azt tagadta, hogy az állítólag ugyancsak fellelt titkos dokumentumok a CIA-igazgatótól származnának. Petraeus egy későbbi meghallgatáson ezzel egybehangzóan nyilatkozott. Hétfőn az FBI házkutatást tartott Broadwellék házában, és szemtanúk szerint egy számítógéppel, egy nyomtatóval és több doboznyi irattal távoztak onnan.
John Allen tábornok levelezésének vizsgálata egy nappal azt követően kezdődött, hogy a Pentagon megkapta a Petraeus-ügy aktáit. Az Allen elleni nyomozás okaként azt jelölik meg, hogy a tábor­nok „illetlen hangvételű” levelezést folyta­tott Jill Kelley-vel. A kettejük között folyó kommunikáció intenzitása és gyakorisága – ahogy azt egy magas rangú katonai vezető kifejtette – már valós szerelmi kapcsolat nélkül is  helytelennek és kockázatosnak tekinthető egy ilyen magas rangú tiszt esetében.
Allen tábornok az európai NATO-erők főparancsnoki tisztségének várományosa, melytől mindössze a szenátusi jóváhagyás választja el – az ellene folyó vizsgálat miatt azonban Leon Panetta védelmi minisz­ter kérésére egyelőre elhalasztották a szenátusi meghallgatást, amelyre ezen a héten került volna sor. Obama elnök a napokban elismerően nyilatkozott Allen tábornok érdemeiről, és fehér házi források szerint továbbra sem vesztette el az iránta táplált bizalmát. Az ügy bonyolultságára jellemző, hogy Broadwell és Pet­raeus kapcsolatáról, valamint Allen érintettségéről is hosszabb ideje tudomása volt az FBI-nak, a nyomozás tényét azonban az elnökválasztás lezárultáig nem hozták az elnök tudomására.
Petraeus távozásával kapcsolatban olyan találgatások is napvilágot láttak, me­lyek szerint a házasságtörés fedőtörténet csupán, s valójában a szeptember 11-ei, négy halálos áldozattal járó bengázi terrortámadás következményei miatt mondott le. Petraeusnak, akit lemondásáig többen komoly esélyesnek tartottak a 2016-os elnökválasztás jelöltjeként, e hét csütörtökén kell megjelennie az ügyben vizsgálatot folytató kongresszusi bizottság előtt. Bár a legfrissebb hírek szerint az FBI tisztázta a tábornokot a fenyegető e-mailek írásának vádja alól, 37 éve vele élő feleségével, Hollyval még számos kérdést kell tisztáznia.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!