hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Saját emberei hallgatták le a román elnököt

2012. 10. 31.
Vizsgálatot indított a romániai Legfelsőbb Bírói Tanács annak kiderítésére, miként szivároghatott ki a sajtóba a Traian Basescu államfő és Sorin Blejnar, a román adóhatóság (ANAF) volt vezetője közötti telefon­beszélgetések átirata. A 2010 augusztusában folytatott beszélgetéseket a Blejnar ellen korrupciós gyanú miatt nyomozó ügyészség hallgatta le. Az ügy pikantériája, hogy a román titkosszolgálatok elvileg a román elnöki hivatal hatáskörébe tartoznak, így vezetőjük maga a román államelnök.

Az elmúlt napokban a román sajtóban több lehallgatási jegyzőkönyv is megjelent Sorin Blejnar telefonbeszélgetéseiről. Az elsőben Blejnar az államelnöki hivatalhoz telefonálva arról érdeklődik, miként juttasson el egy jelentést Traian Basescu államfőnek. A következő rögzített beszélgetésben hosszan tárgyal Basescuval a Rompetrol kőolajipari vállalat államadósságainak behajtásáról, a harmadik szerint az ANAF-elnök ugyanezen témában tanácsot kér az államfőtől, utóbbi azonban a miniszterelnökhöz, illetve a pénzügyminiszterhez irányítja az adóhatóság elnökét.
A kiszivárogtatás hírére közleményben reagált az államelnöki hivatal. Bogdan Oprea szóvivő szerint a lehallgatási jegyzőkönyvek jóhiszemű áttanulmányozásakor kiderül, hogy Traian Basescu államfő a kazah tulajdonban lévő Rompetrol adósságainak behajtásáról tanácskozott Sorin Blejnarral. Mint írja: az adócsalás visszaszorítása és az adótartozások behajtása a Legfelsőbb Védelmi Tanács 2010. augusztus 28-ai ülésén is felmerült, mely testületnek Traian Basescu az elnöke.
Az ügyészség egyébként a 2010-es telefonlehallgatásokat követően vádat emelt Blejnar ellen, aki a vádirat szerint az adóhivatal vezetőjeként egy gázolajcsempészettel foglalkozó bűnszövetkezetet támogatott, amely mintegy 15 millió euró kárt okozott az államnak. Az egyik román lap a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szóvivőjét idézi, aki rámutatott, hogy az elnököt egy nyilvános hálózatból hívták fel, és nem őt, hanem beszélgetőpartnerét hallgatták le. Az államfővel rokonszenvező lap véleménycikkben is foglalkozik a témával. Az írás szerzője kifejti: Basescu hibázott, amikor – látván, hogy beszélgetőpartnere nemzetbiztonsági ügyben keresi – nem szólt Blejnarnak, hogy erről a témáról csak kódolt csatornán folytathatnak beszélgetést.
A kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szimpatizáló Jurnalul National viszont az esetet úgy értékeli, hogy az elnök lehallgatott telefonbeszélgetése az „országot megfojtó” Basescu-rendszer működési mechanizmusát leplezi le. A cikkíró végkövetkeztetése az, hogy a maffiának a román közélet legmagasabb szintjein is vannak támogatói.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor azt is vizsgálja, hogy Marian Drilea ügyész betartotta-e az előírásokat, amikor olyan lehallgatási jegyzőkönyveket mellékelt a Sorin Blejnar nevéhez kapcsolódó dossziéhoz, amelyeknek nincs köze a vizsgált ügyhöz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!