hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magáncégek az iráni rezsim mögött
Tartalékok

2012. 10. 25.
Olajexportja megszüntetésével fenyegetőzik Irán arra az esetre, ha a nyugati szankciók erősödnének. Az iszlám köztársaság olajipari minisztere szerint elkészültek már a tervek az ország olajbevételek nélküli irányítására. Október közepén az EU új szankciócsomagot fogadott el Iránnal szemben, amely a bankszektort, a pénzügyi intézményeket, a gázexportot, az ipart és az egészségügyet érinti. Eközben egyre hosszabb azoknak a magánembereknek és kis magáncégeknek a listája, amelyek az embargót kijátszva támogatják az iráni rezsimet.

Az Obama-kormányzat a gazdasági megszorításokban látja a megoldást arra, hogy Iránt tárgyalóasztalhoz kényszerítse vitatott atomprogramjával kapcsolatosan. A szankciók ellenére azonban az atomprogram nem lassult, továbbra is „békés céllal” folyik a dúsítás. A riál drasztikus gyengülése ellenére a gazdaság egyelőre biztosan fenntartható, hiszen Irán hatalmas készpénztartalékokkal rendelkezik a korábbi olajeladásokból. Kína, Irán legjobb barátja sem hagyja cserben a rezsimet: a szankciók óta még emelte is iráni olajimportját. A nyílt támogatók mellett a Nyugat sem egységes a szankciók betartásában: szép számmal akadnak korrupt hivatalnokok, cégek és magánszemélyek, akik üzleti partnerként tekintenek Iránra.

Az ország elleni embargó megszegésének emblematikus figurája az osztrák származású Daniel Frosch – állítja a Los Angeles Times. Frosch mindössze 23 éves volt, amikor az amerikai hatóságok rájöttek, hogy háromfős grazi székhelyű cége Irán titkos fegyverkezési program­jának értékes beszállítója. 2005 októberében az osztrák hatóságok egy Iránba címzett, grafithengereket tartalmazó csomagot találtak. 2006-ban le akarták tartóztatni Froscht, mivel az osztrák gazdasági minisztérium többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyott fel az iráni állami vállalatokkal folytatott üzleteléssel. Frosch azonban az Egyesült Arab Emírségekben talált menedéket, amelynek nincs kiadatási szerződése Ausztriával, s ahol az export nem áll komoly ellenőrzés alatt.

Az osztrák vállalkozó ott is folytatta az iráni fegyverprogram támogatását. A rakétaipart az Egyesült Államok szerint áruk széles választékával szolgálta: elektromos és tesztelő berendezésekkel, nyersanyagokkal, mint pél­dául a grafit, amelyet a rakétaprogramban tudnak felhasználni. Frosch emírségekbeli, International General Resourcing FZE nevű cége része a Teheránt illegálisan kiszolgáló globális labirintusnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!