hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fiatal jogász Chavez esélyes kihívója
A Sovány ringbe száll

2012. 10. 11.
Vasárnap kerül sor Venezuela történetének egyik legnagyobb izgalmakat ígérő elnökválasztására. A versenybe Hugo Chavez, a globális szocializmust hirdető kényúr mellett új üstökösként a lendü­letes centrista Henrique Capriles is beszállt. A kampány szó szerint vérre megy.

A korábbi hírekkel ellentétben, miszerint Chaveznek nem akad esélyes kihívója, úgy tűnik, hogy a küzdelem szoros lesz. Henrique Capriles kormányzó ugyanis az Első Igazság elnevezésű párt színeiben vállalkozott Hugo Chavez leváltására. A karizmatikus vezető huszonöt évesen csöppent a politikába, karrierje azóta töretlenül ível felfelé. Igaz, 2004-ben rövid időre bebörtönözték egy állítólagos puccskísérletben való részvétele miatt, de később az incidens csak növelte népszerűségét a változásra vágyók körében. Az energikus politikus eddig minden választást, amelyen elindult, megnyert, legutóbb Chavez egyik favoritja maradt alul vele szemben, amikor Venezuela  legnépesebb államának kormányzójává választották.
A negyvenéves Capriles szeret személyes kapcsolatot teremteni szavazóival, ezért gyakran gyalog vagy motorbiciklivel járja a kunyhótelepeket, hogy felügyeljen egy-egy projektet, vagy kosarazzon a helybéli srácokkal. A jogi végzettséggel rendelkező férfi egyébként is nagyon sportos: hosszútávfutóként maratonikon teszi próbára magát. Általában baseballsapkát és farmert visel, és valószínűleg fiatalos megjelenésének köszönheti a ráragadt „Sovány” becenevet.  Capriles buzgó katolikus, ám mivel szélsőbalos ellenlábasai előszeretettel titulálják fasisztának, gyakran hangoztatja, hogy mindkét ágon zsidó felmenői vannak, sőt, anyai nagyszülei a náci haláltáborokat is megjárták.
Habár imázs és egészségi állapot tekintetében Capriles talán előnnyel indul a nagybeteg (sokak szerint haldokló) Chavezzel szemben, kérdés, hogy képes lesz-e felvenni a versenyt a több mint egy évtized alatt kiépített, Chavez-kultuszt árasztó médiabirodalommal. A jelenlegi elnöknek még mindig hatalmas rajongótábora van, akik szinte vallásos hódolatban részesítik. Ráadásul Chaveznek szó szerint kiapadhatatlan anyagi források állnak rendelkezésére ahhoz, hogy szavazatokat vásároljon: a világ egyik legnagyobb nyersolajkészlete felett rendelkező elnök kedvére pazarolhat a kampányára. A választás előtti utolsó pillanatban bőkezűen osztogatni kezd, és közalkalmazottak tömegeit szállíttatja buszokkal minden egyes helyszínre, ahol megjelenik.
A két szavazótábor eközben a szó szoros értelmében vérre menő hadjáratot folytat. A kampány során eddig mindkét oldalon előfordultak kődobálások és erőszakos kirohanások, a finisben pedig egyre inkább elszabadulnak az indulatok. Az ádáz küzdelemnek már halálos áldozatai is vannak: egy, a szemtanúk szerint állami jelzéssel ellátott gépjárműből három ellenzéki aktivistát lőttek agyon a napokban.
Capriles saját politikáját centrista-humanistaként definiálta. A legégetőbb feladatnak az oktatási rendszer reformját tartja, mivel a magasabb iskolázottsági aránytól reméli a bűnözés visszaszorulását. Caracast ugyanis jelenleg világszerte a gyilkosságok fővárosaként tartják számon. Megválasztása esetén Capriles radikális változásokat vezetne be a külpolitikában is. El akar távolodni Kubától, Irántól és Oroszországtól is, ugyanakkor jó kapcsolatot szeretne ápolni a demokratikus, az emberi jogokat tiszteletben tartó országokkal. Be kívánja szüntetni Chavez világszerte propagált szocialista forradalmát, és inkább saját országának szükségeire fókuszálna.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!