hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa nyomában - Kendőtörvény Oroszországban is?

2012. 10. 31.
Ellenzik az orosz hatóságok a muzulmán vallású lányok teljes alakját elfedő öltözet viselését az iskolákban, kompromisszumos megoldásként viszont a fejkendőt engedélyezték. Putyin elnök európai mintákra hivatkozva támasztotta alá a tilalmat, a húszmilliós oroszországi muzulmán népesség miatt azonban megegyezést keresett. Az orosz törvényalkotásban is megkerülhetetlen kérdés lett az iszlám jelenléte.

Oroszországban is felmerült a hazánkban nemrég heves vitákat kiváltó téma az iskolai viselet uniformizálásáról. Ennek célja azonban az oroszoknál nem társadalmi, hanem vallási különbségek elfedése: a sztavropoli járás­­ban ugyanis megtiltották, hogy a muzulmán vallású lányok hidzsábban járjanak iskolába. Tekintettel arra, hogy nem helyi jelenségről volt szó, és az ország számos iskolája érintett a kérdésben, az oktatási minisztérium is állást foglalt az ügyben, sőt maga Putyin elnök is hangot adott véleményének: „Oroszország világi állam, pontosan ez a kiindulási alap. Több­­nemzetiségű ország vagyunk, de az állam elkülönül az egyháztól.” Az elnök szerint, ha a muszlimoknak megengedik a hidzsáb viselését az iskolákban, akkor a többi tanuló elnyomva érezheti magát – mindazonáltal a feleket türelemre intve felhívta a figyelmet a kérdés európai kezelésére: Franciaországban és Belgiumban is hasonló tilalom él.
Oroszország 143 milliós lakosságából mintegy 20 millióan muzulmán vallásúak, bizonyos régiókban a többséget alkotják: ilyenek az olajban gazdag Tatársztán, Baskírföld, Csecsenföld és a labilis helyzetű Észak-Kaukázus. Tekintettel arra, hogy a muzulmán többségű régiókban amúgy is törékeny a béke, az orosz hatóságok nem a konfliktus mélyítésére törekedtek ebben a kérdésben, hanem a kompromisszumos megoldást választották: a muftikkal egyetértésben a fejkendő viselését engedélyezték az iskolákban. Dmitrij Livanov, orosz oktatási miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a lányok, akik fedett fővel érkeztek az iskolába, semmilyen előírást nem szegtek meg, az iskolák vezetésének pedig meg kell találnia a komp­romisszumot egyfelől az oktatás világi jellege, másrészt a helyi – vagy családi – tradíciók között.
A helyi mufti sajtószóvivője szerint a muzulmánok a pravoszláv vallású többséggel és a többi felekezettel békésen éltek együtt. Az iszlám már 922-ben, 66 évvel a pravoszláv kereszténység előtt elterjedt az országban. A muzulmán vallási vezetők arra hivatkozva kívánják elfogadtatni a hidzsáb viselését, hogy a pravoszláv nők is hosszú ruhát és fejkendőt hordanak tisztességük megőrzése érdekében. Az érintettek felhívták a figyelmet arra, hogy az iskolák vezetésének nem a tisztességesen felöltözött tanulók számára kellene tilalmakat állítania, hanem azoknak, akik miniben és tűsarkúban járnak iskolába.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!