hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párbaj az ENSZ-fórumon
Végrehajtók várhatják Ahmedinezsádot New Yorkban

2012. 09. 20.
New Yorkban megkezdődött az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszaka. A nemzetközi fórumon idén szinte valamennyi nagyhatalom vezetője felszólal, a témák között a legélesebb vita Irán és Szíria ügyében várható, de Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is jelezte, hogy újból megpróbálja – legalább szimbolikusan – elismertetni a palesztin államot.

Mahmúd Ahmadinezsád a legnagyobb zsidó ünnep, jóm kippúr napján kapott felszólalási lehetőséget a világszervezet közgyűlésén. Az iráni elnök nemcsak a perzsa állam, hanem az el nem kötelezett országok mozgalmának új vezetőjeként fog beszélni (lásd keretes írásunkat). Ahmadinezsádnak államfőként 2005-ös megválasztása óta ez lesz a hetedik hivatalos útja New Yorkba. Egyben valószínűleg az utolsó is, mert második elnöki ciklusa jövő nyáron lejár.

Amerikai zsidó civil szervezetek jelezték, hogy tüntetésre készülnek a manhattani luxusszálló előtt, ahol az iráni küldöttség megszáll. A tiltakozók között korábbi terrortámadások áldozatai is lesznek, akik pert indítottak Irán és az általa irányított Hamasz ellen. A felperesek nevében Stuart Hersh 12 millió dollár kártérítést követel egy 15 évvel ezelőtt elkövetett öngyilkos bombamerénylet-sorozat miatt. 1997. szeptember 4-én a jeruzsálemi Ben Jehúda utcán egymás után három Hamasz-terrorista robbantotta fel magát. A merényletben öt izraeli meghalt, köztük három tizenéves kislány. Az áldozatok közül ketten amerikai állampolgárok voltak. Rokonaik az Egyesült Államokban pert indítottak Irán és a támadásért közvetlen felelősséget vállaló Hamasz ellen. Egy amerikai bíróság megállapította, hogy az iráni kormány részt vett a merénylet megszervezésében, ezért 251 millió dolláros kártérítést ítélt az áldozatok hozzátartozóinak.

A határozatot azonban nem sikerült érvényesíteni, annak ellenére, hogy a felperesek kezdeményezték a New Yorkban működő iráni Melli Bank számláinak a befagyasztását és a Chicagói Múzeumban őrzött perzsa műkincsek lefoglalását. A washingtoni igazságügyi minisztérium ugyanis közbelépett, mondván, magánbankok és intézmények nem kötelezhetők az állami felelősség miatti jótállásra. Most Hersh, aki maga is megsérült az 1997-es merényletben, újabb pert indított, és egy manhattani bíróság augusztusban 12 millió dollárt meg is ítélt javára az ügyben. Hersh a bíróságon kezdeményezte, hogy az Ahmadinezsád által vezetett delegáció vagyontárgyait és a Warwick Hotelben (képünkön fent) letétbe helyezett pénz-eszközöket foglalják le, és abból kezdjék meg a kártérítés kiegyenlítését. A Jerusalem Post beszámolója szerint ezért elképzelhető, hogy bírósági végrehajtók várják az irániakat a szállodában. „Már az is elég sértő, hogy Ahmadinezsádot amerikai biztonsági személyzetnek kell védenie, amelyet az adófizetők pénzéből fizetnek. Még felháborítóbb, hogy egy ilyen törvénytelen társulatot ötcsillagos luxusszállóban helyeznek el, miközben áldozataik a mai napig szenvednek a terrortámadásuk következményeitől. Adjanak nekik egy matracot az ENSZ-központban, vagy kérjék meg gyilkos elvbarátaikat, hogy a líbiai követségen biztosítsanak nekik szállást” – mondta a tüntetés egyik szervezője, Darshan Leitner.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!