hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fortyogó gyűlölet
Önálló tartományt akarnak a pakisztáni keresztények

2012. 09. 14.
Egy hetek óta bebörtönzött kislány (képünkön) ügye újra ráirányította a nemzetközi figyelmet a pakisztáni keresztények sanyarú sorsára. A brutális támadásoknak kitett, életéért küzd kisebbség jogi úton próbál saját tartományt kiharcolni magának.

Érdekes fordulatot vett a héten annak a tizenhárom éves keresztény kislánynak az ügye, akit több mint két hete az egyik leghírhedtebb iszlámábádi börtönben tartanak fogva. Az állítólag Down-kóros, más források szerint értelmileg visszamaradott Rimsa Maszihot azzal vádolják, hogy elégetett egy Korán-idézeteket tartalmazó könyvet, megsértve az úgynevezett blaszfémia-törvényt. A hatályos pakisztáni jog szerint életfogytig tartó kényszermunkára ítélend az, aki megszentségteleníti a Koránt, Mohammed próféta megsértéséért pedig halálbüntetés jár.
Rimsát az után tartóztatták le, hogy a helyi mecset hangosbemondóján folyamatosan hirdették „rémtettét”. A hatóságok még éppen idben mentették ki a gyermeket a felbszült cscselék karmaiból, akik addigra alaposan megverték t és családtagjait, felgyújtottak
a közelben két keresztény otthont, majd körbevették a rendrséget, és a kislány halálát követelték. Az eset hatására a környéken él keresztény családok az erdbe menekültek, mivel
a dühös muszlim közösség esküt tett arra, hogy nem szolgálják ki ket a boltokban, kiközösítik ket, és megtisztítják tlük a környéket.
A fogva tartott kislány szülei két hét alatt sem tudták elérni, hogy Rimsát óvadék ellenében szabadlábra helyezzék – bár sokak szerint a börtönben még nagyobb biztonságban van, mintha végig kellene mennie az utcán. Az ügy nemzetközi felháborodást váltott ki: jogvéd szervezetek, az ENSZ és a Vatikán is tiltakozását fejezte ki az eset kapcsán.
A fordulat a hétvégén következett be, amikor is egy muszlim hívnek feltámadt a lelkiismerete, és tanúvallomást tett a már említett mecset imámja ellen. Példáján felbátorodva két másik szemtanú is azt állítja, hogy látták, amint a vallási vezet szándékosan gyömöszölt megégett Korán-lapokat a kislány táskájába. Az imámot letartóztatták; Rimsa ügyét elnapolták, de a kislány még mindig börtönben van.
Mindeközben Pandzsáb tartományban a keresztények önálló közigazgatási területért kezdtek kampányolni. A pakisztáni keresztény szervezetek az elmérgesedett helyzet tarthatatlanságára hivatkozva nemzetközi támogatással szeretnének nyomást gyakorolni a kormányra, hogy engedélyezzék a keresztény tartomány létrehozását. A sikerre azonban kevés esély van, különösen, hogy iszlám radikálisok tavaly meggyilkolták a reformmozgalom két prominens alakját, köztük Szalman Taszír pandzsábi kormányzót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!