hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs kegyelem?
Boszorkányüldözéssé fajult a Pussy Riot együttes ügye

2012. 09. 14.
Szakértők szerint mindenkinek csak bajt okozott a feminista punkegyüttesnek a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban rendezett „villámkoncertje". Az elkövetők március óta előzetes letartóztatásban vannak, Putyin a külkapcsolataiban nem győzi magyarázni a bizonyítványt, az ortodox egyháznak pedig nagy hitelvesztést okozott az „inkvizítori szerep", amit az ügyben magára öltött.

A bűntény, amivel kapcsolatban a bírósági eljárás még nem zárult le, a következő: február 23-án öt fiatal nő és kísérőik bementek a Megváltó Krisztus székesegyházba, ahol éppen nem volt istentisztelet. A rikító harisnyát és miniruhát viselő nők álarccá alakított színes, kötött sapkát húztak a fejükre, az oltár előtt keresztet vetettek, majd áhítatosan térdre borultak. Ezután megpróbáltak belekezdeni Szűzanya, kergesd el Putyint! című dalukba, de a biztonsági személyzet rövidesen eltávolította őket a templomból. Az egész esemény mindössze 41 másodpercig tartott. A „performance" utólag kiegészítve és megvágva került fel a világhálóra, ahol már a dal teljes szövege hallható. Ebben főként Putyint és Kirill pátriárkát bírálják - utóbbit a kormány elkötelezett támogatása és feltételezett FSZB-s (orosz titkosszolgálati) kapcsolatai miatt.

Az ügyben nyomozás indult, és március elején három személyt tartóztattak le: a 24 éves Marija Aljohinát, a 30 éves Jekatyerina Szamucevicset és a 23 éves Nagyezsda Tolokonnyikovát. Utóbbi már korábban kétes hírnévre tett szert több ellenzéki, illetve avantgárd „művészi" akciónak köszönhetően. 2008-ban 18 évesen és 9 hónapos terhesen részt vett egy természettudományi múzeumban rendezett orgián, ahonnan szintén pár perc alatt kikergették társaival együtt. 2010-ben pedig több ezer csótányt engedtek szabadon a Taganyi Bíróság épületében - ott, ahol most az ellenük folyó tárgyalásokat tartják.

A nők azóta is vizsgálati fogságban vannak, amelyet 2013 januárjáig meghosszabbítottak. Veszélyes bűnözőkként kezelik őket, saját tárgyalásaikon is csupán egy lezárt üvegfülkében vehetnek részt. Többször kezdtek éhségsztrájkba azért, hogy hazaengedjék őket, Aljohinának ugyanis egy ötéves kisfia, Tolokonnyikovának pedig egy négyéves lánya van. A bíróság azonban visszautasította kérésüket. A vád ellenük „vallási gyűlöletből elkövetett huliganizmus", az ügyész szavai szerint: „tudatosan és gondosan kitervelt akció a keresztény világ követői hitének és érzései-nek megalázására, valamint az állam szellemi alapjainak ócsárlására".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!