hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A meleglobbi támadása a hagyományos házasság ellen
Háború csirkés szendviccsel

2012. 08. 09.
Amikor a most 91 éves Truett Cathy negyvenöt évvel ezelőtt bibliai alapelvekre építve létrehozta vállalkozását, nem gondolta volna, hogy családja konzervatív nézetei egykor még botránykőnek számítanak majd Amerikában. Pedig miután fia, Dan Cathy egy interjúban nemrég kijelentette, hogy ő és családja a bibliai értelemben vett házasságot támo­gatják, az amerikai meleglobbi ezt azonnal hadüzenetnek vette. Agresszív támadásba lendültek - egyelőre azonban minden akciójuk visszafelé sült el.

A Chick-fil-A a maga évi 4 milliárd dolláros bevételével Amerika második legnagyobb gyors­étteremláncának számít. Alapítói, a Cathy család tagjai igazi déli baptisták az úgynevezett Bibliaövezetből, akik soha nem rejtették véka alá nézeteiket. Mi több, 1600 éttermük vasárnap zárva tart, hogy az ott dolgozó keresztények istentiszteletre járhassanak. A céget az elmúlt időkben már érték atrocitások amiatt, hogy olyan, a házasságról szóló szemináriumokra szállítottak csirkés szendvicset, amelyeket a melegházasságokat ellenző konzervatív szervezetek rendeztek, illetve amiatt, hogy ilyen szervezeteknek adakoztak.

Amikor a Chick-fil-A vezetője, Dan Cathy néhány hete interjút adott a Ken Coleman Show című rádióműsorban, nem köntörfalazott: „Szerintem Isten ítéletét hívjuk a nemzetünkre, amikor az öklünket rázva kijelentjük: Mi jobban tudjuk, mi a házasság." Egy másik interjúban pedig kifejtette: „Nagyon is támogatjuk a családokat - a bibliai értelemben vett családokat. Családi vállalkozás vagyunk, és mindannyian az első feleségünkkel élünk együtt. Tudjuk, hogy ez nem tetszik mindenkinek, de szerencsére olyan országban élünk, ahol elmondhatjuk a véleményünket, és bibliai alapelvek szerint működhetünk."

Támad a meleglobbi

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!