hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olimpiai fejetlenségek

2012. 07. 20.
Állítólag a németek azért nem kerekedtek fölül Nagy-Britannián, mert teljesen letaglózta ket az angol nép totális szervezetlensége. E régi angol viccnek a jelek szerint mégis lehet némi valóságalapja. Alig több mint egy héttel a várva várt olimpiai játékok eltt kiderült, hogy a résztvevk és a drukkerek biztonságáért felels rendszernek komoly hiányosságai vannak - még az is kétséges, hogy a biztonsági rök beszélnek-e angolul.

Úgy tűnik, a londoni olimpia egyelőre bővölködik a kellemetlen meglepetésekben. Július 14-én – 13 nappal a játékok megkezdése előtt – az olimpiai parkba érkező sportolókat zavarba ejtő helyzet fogadta: a park még nem készült el, a sportolókat kitessékelték a környékről. Emellett, mint nemrégiben kiderült, a biztonsági szolgálatot ellátó magáncég, a G4S feje „nem biztos abban, hogy a biztonsági őrök beszélnek-e folyékonyan angolul”. A Telegraph szerint Buckles újságírók előtt „kínlódott” a válaszadással és hárított, majd az ismételt kérdésre bevallotta: „Nem tudnám pon-tosan megmondani [hogy beszélnek-e folyékonyan angolul].” Ráadásul a G4S kénytelen a brit hadsereg katonáinak segítségét kérni, ugyanis nincs elég emberük – miközben a cég a világ harmadik legnagyobb magáncége a foglalkoztatottak számát tekintve.
A Brit Védelmi Minisztérium összesen 3500 Németországban állomásozó katonát vezényelt haza az olimpiai játékok biztosítására. Sebastian Coe korábbi olimpiai bajnok, a 2012-es londoni olimpia elnöke megnyugtatásképpen leszögezte, hogy a hadsereg „fantasztikus munkát fog végezni”. Ám ez a „fantasztikus munka” több tízmillió fonttal dobja meg a költségeket – a vezérigazgató szerint 30-50 millió fontot tesz ki a többletköltség: ebből körülbelül 20 millió a szerződésszegés miatti kártérítés.
Az aggasztó hírek ellenére Lord Coe bizakodik. A hirtelen beszervezett 3500 fős csapattal együtt az Afganisztánban állomásozó katonák kétszerese ügyel majd az olimpia biztonságára. A védelem komolyságát jelzi, hogy az esemény 6 helyszínére telepített ütegek gyakorlatilag gyűrűbe fogják a komplexumokat. Philip Hammond brit védelmi miniszter hozzátette, ez még csak az egyik része az olimpia számára kidolgozott „többrétegű légtérbiztosítási tervnek”. Ehhez kapcsolódik egyébként a brit királyi haditengerészet legnagyobb helikopterhordozó hajója, a királyi légierőtől pedig Puma és Lynx típusú harci helikopterek, valamint Typhoon típusú vadászgépek. A jelek szerint szükség is lehet erre – a brit elhárítás igazgatója a minap a terroristák számára „vonzó” célpontnak nevezte a július 27-étől futó olimpiai játékokat. Az Observer jelentése szerint a napokban több olyan személy lépett át Anglia legnagyobb repülőterének, a Heathrow-nak az ellenőrző rendszerén, akik szerepelnek a terroristamegfigyelő listán, anélkül, hogy a biztonságiak megállították volna őket.

Márkavédelem

Ha a biztonsági rök száma nem lenne elég, „márkarendr-bl” viszont mintegy háromszázan lesznek terepen. ők azt fogják ellenrizni, hogy az olimpiai helyszíneken senki nem sérti meg a hivatalos szponzorok (Adidas, Coca-Cola, BP, McDonald’s) szerzett jogait. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy mintegy 800 sültkrumpliárust tiltottak el az olimpia idejére a legkedveltebb angol uzsonna árusításától, hogy az ne zavarja a McDonald’s köreit. A márkarendrség, amely akár 20 ezer fontos bírságot is kiszabhat, ellenrzi majd azt is, hogy a pubok eltt elhelyezett, él olimpiai közvetítést reklámozó táblákon még véletlenül se szerepeljen egy helyi sör neve. A szervezk az olimpia idejére megtiltották még az „arany”, „ezüst”, „bronz”, „nyár”, „szponzor” és „London” szavak reklámokban való használatát is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!