hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Menekülők a vízben - Nincs törvény a megoldásra

2012. 07. 05.
Az ausztrál szenátus elutasította azt a törvényjavaslatot, amellyel a menekülteket az ügyintézés idejére tengerentúli internáló­táborokba zárták volna. A túláradó érzelmektl sem mentes szavazás nem sokkal az után zajlott, hogy két, menekültekkel telezsúfolt hajó is elsüllyedt egy hét alatt.

Menedékkeresők ezrei érkeznek évente csónakokkal az ausztrál partokhoz, többségükben irakiak, irániak vagy kurdok. Ügyük rendezésének módja régóta politikai viták tárgya Ausztráliában. Az a tény azonban, hogy csak a múlt héten két, összesen több mint 300 menekültet érintő hajószerencsétlenség történt az Ausztráliától északra fekvő Karácsony-sziget mellett, még a téli parlamenti szünet előtt sürgőssé tette az ügybeli szavazást. A két, egymástól független szerencsétlenség után összesen 200 embert mentettek ki a vízből. Az áldozatok számát pontosan nem lehet felmérni, mivel senki nem tudja, hány menekült tartózkodott a többnyire rossz állapotú és túlzsúfolt hajókon.
Két évvel ezelőtt az akkor mindössze 15 éves Mudzstaba Ahmadi hasonló utat tett meg egy halászhajón 70 társával, hogy új életet kezdjen Ausztráliában. Elmondása szerint Dzsakartáról tették meg az utat, amely meglehetősen veszélyes volt a túlzsúfoltság és a mentőmellények hiánya miatt. A tinédzser családja áldásával jött el Iránból: apja a barátaitól kért kölcsön, anyja ékszereket adott el, hogy az így összejött 11 ezer dollár fedezze a repülés, illetve az 50 órás hajóútért az embercsempészeknek járó bér költségeit. Mudzstaba elmondása szerint azért választotta éppen Ausztráliát, mert az ország híres az emberi jogok tiszteletéről. Amikor azonban megérkezett, egy internálótáborba zárták két hónapra a Karácsony-szigeten, aztán további nyolc hónapot Darwinban, egy szintén menekülteknek fenntartott szállodában töltött el, mielőtt megkapta volna a vízumot. A 18. évében járó Ahmadi ma angolt tanul Sydney-ben, és figyelmesen követi a menekültügyi törvényről szóló vitákat.
A múlt héten leszavazott törvényjavaslat lehetővé tette volna, hogy Ausztrália a menekülteket Malajziába vagy Nauru szigetére küldhesse az eljárás idejére, és újjáélesztette volna a „Malajzia megoldás” elnevezésű egyezményt is. Ennek értelmében Ausztrália évi 800 menekültet küldene Malajziába a befogadási eljárás idejére, cserébe 4000 menekültet fogadna.
A megegyezést a legfelsőbb bíróság tavaly hatályon kívül helyezte, mivel Malajziának nincsenek jogi kötelezettségei, hogy védelmet nyújtsanak a menekülteknek, noha ezt az ausztrál bevándorlási törvény megkövetelné.
A törvény nélkül Ausztrália hatékony jogi megoldás nélkül maradt a partjaira hosszú évek óta folyamatosan érkező menekültáradattal szemben. A jelenlegi kormánykoalíció a hajók visszafordítását, illetve az átmeneti vízum megadását tartja követendőnek.
A szavazás után Julia Gillard miniszterelnök bejelentette: szakértői csoport alakul a menekültügy rendezésének előmozdítására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!