hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Madonna és a Le Pen-lány összecsaptak Párizsban
Szőkék egymás közt

2012. 07. 19.
Madonna párizsi koncertje alatt az egyik videoklipen horogkereszt tűnt fel a néhány pillanatra megjelenő Marine Le Pen homlokán. A szélsőjobboldali párt elnöke után egy Hitlerre emlékeztető arc is felvillan a videón. Florian Philippot, a Nemzeti Front (FN) alelnöke vasárnap megerősítette a sajtóértesüléseket, miszerint pártja pert indít az énekesnő ellen az előadáson megjelenített anyag miatt.

„A provokációra leginkább a közönséggel megélt nehézségek miatt lehetett szükség, hiszen a turné zengzetes kudarcnak mondható - nyilatkozta a második ember, hozzáfűzve: - Ez a fajta provokáció elfogadhatatlan, mert igen súlyos dolgokat relativizál. Választóink és szimpatizánsaink védelmében kötelességünk feljelentést tenni." A perre a francia koncert helyszínén hatáskörrel bíró bobignyi törvényszék előtt kerülhet sor. Az ominózus dal (Nobody Knows Me) klipjét Madonna koncertkörútján többször is vetítették már. Képanyagán a művésznő arcát több olyan ismert és mélylélektani hatást is kiváltani képes személyiséggel montírozták össze, mint Hoszni Mubarak vagy éppen a pápa.

Le Pen asszony már a turné első (Tel Aviv-i) koncertje után is reagált személyes érintettsége révén: „(Madonna) idős énekesnő, akinek szüksége van rá, hogy téma legyen." Rossz nyelvek szerint (akik a francia bloggerek között is fel-felbukkannak) az FN elnökének ugyanilyen „zengzetes kudarc", hogy nemrég még 18 százalékot szerző elnökjelölt létére pártja néhány héttel később mindössze két mandátumot szerzett a nemzetgyűlésben. Így a fiatalnak már szintén nem nevezhető Le Pen asszonynak sem árt a publicitás. A klip perre vitt részének üzenete amúgy világos, és teljesen „forgásirány-független" - de vajon tudatosan vágtak-e be Madonna klipgyártó képmesterei a hitleri náci párt hivatalos szvasztikájával ellentétesen forgó horogkeresztet? Ez ugyanis „perdöntő" lehet! Kérdés persze, hogy Madonna vagy akár a felperes tudatában van-e egyáltalán ennek? Hamarosan kiderül. Addig is a két szőkével az történik, amit mindketten nagyon szeretnek. Róluk beszélnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!