hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kettős német vereség
Se költség­vetési szigor, se Európa- bajnoki cím

2012. 07. 05.
Teljes a német kudarc: nemcsak a fociban, de uniós fronton is leterítették az olaszok a német túlerőt. A két „szuper-Mario", Mario Monti és Mario Balotelli gondoskodott arról, hogy ne legyen egyszerű Angela Merkel hétvégéje. A német kancellárnak a héten még saját kormánya haragjával is szembe kell néznie, ám az olaszok sem örülhetnek felhőtlenül: a megállapodás ugyanis gyenge lábakon áll. Anglia és Hollandia máris bejelentették, hogy nem engedik ebben a formában megvalósulni, illetve a hogyanok és mikéntek sem biztosak még, ahogy az Európai Egyesült Államok alapjait sem rakták le a részt vevő tagállamok.

Két héten belül másodjára látogat Rómába Angela Merkel. Az első alkalommal még ő volt nyeregben, meghallgatta a kéréseket, nemes egyszerűséggel nemet mondott, és hazarepült. Most azonban kicsit bizonytalanabb a helyzet, mivel az uniós csúcstalálkozó óta az olasz miniszterelnök a spanyol és a francia államfők támogatásával meglehetősen nehéz helyzetet teremtett a német kancellár számára, és a kiharcolt engedmények okozta magabiztossággal ül le tárgyalni Merkellel, akinek még meg kell találnia a maga helyét az új szituációban.

A múlt pénteki találkozón ugyanis sikerült áttörni a német védőfalat. Az olaszok a spanyolokkal karöltve teljessé tették a németek vereségét, amely csütörtök este kezdődött a foci-Eb-n, ahol Mario Balotelli két góllal pecsételte meg a német válogatott sorsát. Másnap egy másik Mario tette nehezebbé Merkel életét egy 15 órás maratoni megbeszélésen: Mario Monti olasz kormányfő, aki Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel karöltve kikényszerítette az intézkedéseket, amelyekre Merkel kezdetben nemet mondott.

A mediterrán kormányfők elérték, hogy azok az államok, amelyek teljesítik az Európai Bizottság éves célelőírásait, szigorú megszorítási kötelezettség nélkül kaphatják meg a segítséget. Ha pedig az Európai Központi Bank, élén a harmadik Marióval, Mario Draghival, megkapja a teljes felügyeletet az európai bankok fölött, már­is lehetségessé válik a közvetlen segítségnyújtás a csődveszélybe került bankok számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!