hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bebiztosítottak
Ez egy kicsit fájni fog!

2012. 07. 05.
Jóváhagyta a Legfelsbb Bíróság Barack Obama megosztó egészségügyi reformját a múlt hét végén, megersítve ezzel az elnök eddigi legnagyobb hazai teljesítményét. Az elmúlt 12 év legfontosabb döntését hozta meg a bíróság, amikor kimondta, hogy a szövetségi kormánynak jogában áll megbüntetni az amerikai állampolgárokat, amennyiben nem kötnek egészségbiztosítást.

Közvetlenül az egészségügyi törvény 2010 márciusi elfogadása után perelte be 28 republikánus irányítás alatt álló állam a kormányt, mivel szerintük az alkotmánnyal ellentétes minden egyént arra kötelezni, hogy egészségügyi biztosítást kössön. A törvény legnagyobb része 2014-től lép érvénybe, azzal a céllal, hogy a fiatalokat és egészségeseket is bevonja a biztosítási piacra. Elméletileg a biztosítási díjak csökkenését és a legszegényebbek számára rendelkezésre álló fedezet növekedését ígéri. Az Obamacare megtiltja a biztosítási cégeknek, hogy elutasítsák azokat az új ügyfeleket, akik már fennálló egészségügyi problémákkal fordulnak hozzájuk.
Az egyébként konzervatív többséggel rendelkező Legfelsőbb Bíróság 5:4 arányban döntött a törvény mellett. A George W. Bush által kijelölt konzervatív John Roberts, a testület vezető bírája csatlakozott a baloldalhoz, és a mérleg nyelveként ő döntötte el, hogy elfogadják a köznyelvben Obamacare-nek is nevezett törvényt.
A leggyakrabban hangoztatott ellenvélemény a törvénnyel kapcsolatban az, hogy nem lehet az embereket rákényszeríteni bizonyos szolgáltatások igénybe vételére. A közvélemény is inkább támogatta volna a törvény visszavonását: a Rasmussen felmérése szerint a megkérdezettek 54 százaléka nem értett egyet vele. Ha ez megtörtént volna, az egészen biztosan gyengítette volna Obama győzelmi esélyét a közelgő novemberi elnökválasztáson.
A Legfelsőbb Bíróság azzal az indoklással hagyta jóvá a törvényt, hogy a büntetés összege azokon, akik nem vesznek igénybe biztosítást, tulajdonképpen adóként fogható fel, amelynek mértéke vagy 395 dollár, vagy egy háztartás bevételének 2,5 százaléka. „Egy ilyen adót pedig jogában áll a Kongresszusnak kivetni” – nyilatkozta Roberts. Ugyanakkor Obama korábban ragaszkodott ahhoz, hogy az új rendelkezés nem fog új adóterhet jelenteni.
Mitt Romney republikánus jelölt elégedetlenségét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban, és ígéretet tett arra, hogy amennyiben megválasztják elnöknek, első döntései egyike az Obamacare hatályon kívül helyezése lesz. A republikánus kampány felszólította Obamát: ne üljön egyszerre két lóra azzal, hogy egyetért a Legfelsőbb Bíróság döntésével, ugyanakkor nyilatkozataiban büntetésként említi a következményeket. A republikánusok azt kívánják, hogy Obama döntse végre el, „alkotmányellenes büntetésről” vagy „alkotmányos adóról” van szó. A rendelkezés népszerűtlenségére alapozva a republikánusok kampányuk során most azt kommunikálják, hogy az amerikaiaknak novemberben Mitt Romney-ra szavazva kell jelezniük, hogy ellenzik  az Obamacare-t.

Elnöki segélyhívás

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke az Air Force One-ról, az elnöki különgéprl telefonált legnagyobb támogatóinak, hogy sürg­sen nyissák ki a pénztárcájukat újraválasztása érdekében. A telefonbeszélgetésnek a The Daily Beast címŐ lap által megszerzett szövegében Obama bevallja: „Egyedül nem tudom ezt megcsinálni”. „2008-ban minden új és izgalmas volt a kampányunkban, most pedig én vagyok a hivatalban lév elnök. Megszültem. Az emberek csalódottak, mert arra számítottak, hogy a változás azonnal látható lesz. De közben kiderült, hogy a változás nehéz” – mondja Obama a felvételen.
Öt év óta idén májusban elször történt meg, hogy a republikánusok nagyobb összeget gyŐjtöttek össze Obamánál, mintegy 76 millió dollárt. A különbség meghaladta a 16 milliót. A Mitt Romney mögött álló szervezetek ráadásul bejelentették: júniusban több mint 100 millió dollárnyi újabb támogatásra számítanak, mivel a jobboldalt rendkívüli módon felháborította a Legfelsbb Bíróság döntése a demokraták egészségügyi törvényjavaslatáról.
Emellett úgy tŐnik, Romney megszerezte Rupert Murdoch médiamogul támogatását is, aki azt írta róla Twitter-üzenetében: „Persze, hogy azt akarom, nyerjen, és megmentsen minket a szocializmustól.” A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Obama 3,4 százalékkal vezet Romney eltt, és számos sorsdönt államban is eltte jár, igaz, csak hajszálnyival.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!