hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Banán és kokain - Drogháború a Finn-öbölben

2012. 08. 02.
A napokban állítják bíróság elé azt a kilenc orosz és két lett férfit, valamint feltételezett ukrán vezetjüket, akiken még 2010-ben ütött rajta az orosz rendrség, miközben Ecuadorból Szentpétervárra próbáltak kokaint csempészni. A jelek szerint azonban a transzatlanti kábítószer­-csempészet továbbra is virágzik.

A Balti-tenger partján már régóta tudják, hogy az Ecuadorból érkező vagy equadori rakományt szállító hajók mindig rejtegethetnek valami érdekességet. A kicsiny ország egyik fő exportcikke ugyanis a banán mellett a kokain – és a két termék gyakran árukapcsolással közelíti meg Európát. A szerencsés célba érésért nemzetközi kábítószercsempész csoportok felelnek, akiknek a kezéből azonban időnként kicsúszik az irányítás. Így eshetett meg, hogy áprilisban az egyik lengyelországi Auchan áruház meglepett dolgozói tiszta kokaint találtak a banán helyén a dobozokban, Odesszában pedig a figyelmes vámosok nemcsak banán-, hanem ananászrakományban is találtak kábítószert, amelyet a csempészek a szellőztető berendezésben próbáltak elrejteni a Marshall-szigetek zászlaja alatt befutó Lady Korcula fedélzetén.
Felmérések szerint az Oroszország és Ecuador közötti készpénzforgalom 7 százaléka illegális, és ennek nagy része a kábítószer-kereskedelemből származik. Az orosz rendőrség legnagyobb fogása eddig kétségkívül az az eset, amelynek a napokban kerülhet pont a végére. A csempészbandáról 2002 óta tudtak a bűnüldöző szervek, de csak 2009-re sikerült beazonosítani a tagjait. Ám ennyivel nem érték be, hogy stílusosak legyenek, mindenképpen tetten is akarták érni őket – árulta el az újságíróknak Szergej Tyihonyenko nyomozó, az ügy egyik kulcsembere. Ez pedig nem könnyű, hiszen egy banánszállító hajón több száz konténert visznek, amelyeknek az átvizsgálása akár két hetet is igénybe vehet – addigra azonban megromlik a gyümölcs.
Az évek során olykor sikerült a megfelelő konténerbe nyúlni a vámosoknak, többnyire azonban a csempészek nevettek a végén. Az áttörés akkor jött, amikor egy éjjel az Ecuadorból érkező hajó megrekedt Szentpétervár előtt a befagyott Finn-öbölben. A nyomozók feljutottak a fedélzetre, a kapitány kabinjában megtalálták a kábítószert, és a jégen, derékig érő hóban gyalogolva kilenc óra alatt a partra vitték a 70 kg tiszta kokaint, aminek az értéke 85 millió dollár, a kereskedők pedig 420 kiló utcai minőségű „anyagot” tudnak előállítani belőle. Majd megtették ugyanezt a távolságot visszafelé is. „Nagyon sportosak voltak, felülmúlták minden várakozásunkat!” – dicsérte az embereit Szergej Borodulin, a Belügyminisztérium nyomozási osztályának vezetője. „A többi már csupán technika, professzionalizmus és szakmai önérzet kérdése volt” – összegezte az akciót mosolyogva Tyihonyenko. Miután az orosz nyomozók partot értek, beültek az autójukba, és rögtön aludtak néhány órát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!