hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A leghíresebb nácivadász a nemzeteknek is segíteni akar
Egy bűnös se legyen nyugodt!

2012. 07. 05.
„Amikor arra kérnek, hogy jellemezzem a munkámat és a módszereimet, általában azt felelem, hogy egyharmad részben detektív, egyharmad részben történész, egyharmad részben pedig politikai lobbista vagyok. Mindezekből együttesen áll össze ugyanis egy 21. századi nácivadász" - állítja Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója. Zuroff Utolsó Esély Akció néven indított hadjáratot a még életben lévő háborús bűnösök felkutatására. Az öt kontinensen zajló hajsza története az utóbbi években magyar fejezetekkel is bővült.

Nem panaszkodhat! Most, hogy leghíresebb könyve magyarul is megjelenik, javában zajlik a vita a második világháborús felelősségvállalás kérdése és a Nyirő-Horthy-Prohászka-rehabilitáció körül. Minek tulajdonítja ezt az intenzív érdeklődést?

- A posztkommunista Kelet-Európában egyre gyakoribb, hogy megpróbálják eltorzítani a holokauszt történetét. Erről szól Magyarországon az egész Nyirő-ügy, a Horthy-szobrok felállítása, és a a Páva utcai Holokauszt Múzeum kiállításának a megváltoztatására tett kezdeményezések is. Ezt a veszélyes történelmi revizionizmust az ultranacionalizmus táplálja. Így még fontosabbá válik a történelmi igazságért folytatott harc a felelősségre vonás kérdése mellett.

A kormányzati kommunikáció elismeri, hogy Nyirő József nácibarát politikai tevékenysége vállalhatatlan, de azt hangsúlyozzák, hogy könyveiben nincs antiszemitizmus, így íróként kijár számára a méltatás. Különválasztható a kettő?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!