hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sebességváltás Iránban

2012. 06. 15.
„Az iszlám világ keljen fel, és követelje jogát az  atomfegyverekhez” – sürgette az iráni hivatalos média. Irán immár nyíltan üzeni a világnak, hogy az amerikai és az izraeli „agresszió” ellen szüksége van atombombára.

Az Ahmadinezsád által vezett rezsim kezdetektől hangsúlyozta, hogy atomprogramja békés célú, most azonban mintha sebességet váltottak volna: régi-új elméletet sugárzott a napokban az iszlám rezsim hivatalos hírcsatornája, a Fars News Agency „Az iszlám világnak szüksége van atombombára” címmel, amely választ ad arra, hogy a Nyugattal folytatott legutóbbi tárgyalásokon miért utasította vissza Irán titkos nukleáris programjának korlátozását. Az esszé szerzője Alireza Forghani, a legfelsőbb vallási vezetőnek, Ali Khamenei ajatollahnak a táborához tartozó stratégiai elemző. „Imám Kohomeininek (az iráni iszlám forradalom alapítójának) a fatvája azt mondja, hogy minden iszlám államban iszlám vér folyik – írja Forghani –, ezért az iszlám világnak fel kell kelnie, és kiáltania, hogy joga van az atombombához, és darabokra kell törnie az amerikai és az izraeli álmot.”
Forghani érvelése szerint: „Amerika Irán legnagyobb ellensége, és ő az egyetlen ország, amely használta már atombombáját, és dicsekedik nukleáris arzenáljával, hogy a nemzetekben, amelyek megpróbálják kihívni, félelmet gerjesszen… Meddig kell az iszlám világnak félnie Amerikától, és engedelmeskednie neki? A szír és a libanoni muzulmánoknak állandóan aggódniuk kell, hogy ha nem működnek együtt Amerikával vagy Izraellel, akkor a NATO rohadt katonái megtámadják őket” – teszi hozzá.
„Az iszlám köztársaság egy olyan ország, amely biztosan számíthat Amerika agressziójára, hiszen Iránt minden gonosz központjának tartja. Lehet, hogy egy aszimmetrikus háborúban is szembeszállhatunk Amerikával… de nincs garancia arra, hogy… Amerika nem fogja használni ellenünk atomarzenálját, ahogy Japánban is tette.”
Februárban Forghani Izrael és a teljes zsidó lakosság megsemmisítésének jogi és vallási igazolását dolgozta ki. Ebben szerepelt minden zsidó tulajdon és zsidó ember megsemmisítése világszerte, hiszen Izrael veszélyt jelent az iszlám számára. Az állami hírcsatornákon keresztül népszerűsített, s ezáltal bizonyítottan a rezsim által támogatott tanulmány Izrael elleni megelőző csapásra szólított fel akkor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!