hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ítélet Mubarak ellen
Enyhének találták az életfogytiglant

2012. 06. 08.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték gyilkosságban való bŐnrészesség vádjával az egykori egyiptomi elnököt, Hoszni Mubarakot, aki a vád szerint 850 tüntet meggyilkolásában mŐködött közre 2011-ben, a Tahrír téri tüntetések idején. Az ítéletet azonban sokan túl enyhének tartják.

A vád szerint a volt egyiptomi elnök tavaly a Tahrír téri békés tüntetések idején utasítást adott a tüntetők lövetésére, aminek eredményeként az Amnesty International adatai szerint 850-en vesztették életüket, és több ezren megsebesültek.
Hoszni Mubarak tavaly januárban, harminc év után kényszerült lemondani uralmáról, és közel egy évvel ezelőtt, 2011 augusztusában állították bíróság elé. A volt elnök a tüntetések elterjedése után a hadsereg segítségét kérte a rend fenntartásához. A védelem szerint az erőszakra csak ez után került sor, így Mubarak közvetlenül nem tehető felelőssé a tömeggyilkosságért.  
Mubarak a tárgyalást rezzenéstelen arccal, a vádlottak fémketrecében ülte végig – sötét napszemüvege miatt még az ítélethirdetéskor is alig lehetett bármiféle érzelmet felfedezni vonásain – írja a Time magazin. Az exelnököt egy párhuzamosan folyó eljárásban korrupcióval is vádolják, két fiával, Gamallal és Alaával együtt, akik apjuk regnálása alatt 215 millió fontos vagyonra tettek szert. A korrupció vádpontban azonban a volt elnök felmentést kapott. 
Az ítélethirdetés után Mubarak szívrohamot kapott az őt szállító helikopteren. Amikor észrevette, hogy a torai börtön felé tartanak, a 84 éves exelnök könnyekben tört ki, és landolás után nem volt hajlandó elhagyni a gépet. Az elmúlt kilenc hónapot egyébként – letartóztatásától a tárgyalás kezdetéig – kedvenc kórházában töltötte, a Vörös-tenger közelében fekvő üdülőhelyen, Sharm El-Sheikhben. Mubarak úgy tudta, egy kairói katonai kórházba mennek, ennek ellenére annak a torai börtönnek a kórházában kötött ki, ahová korábban politikai ellenfeleit is vettette.
A meggyilkolt tüntetők hozzátartozói, akik az ítélethirdetésre gyűltek össze a bíróság épülete előtt, örömujjongásban törtek ki, amikor a bíró közölte az ítéletet. Ám többen vannak azok, akik túlságosan enyhének találták azt, és halálos ítéletet vártak. A tiltakozó tömeget többezres rendőrsorfal vette körbe a rend biztosítására.
A kritikusok szerint a Mubarak fölött kimondott ítélet csupán porhintés volt, mivel az exelnök emberei még mindig hatalmon vannak. Az ítéletet kihirdető Ahmed Rifaat bíró kritizálta a vádat, mivel nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy a rendőrök bármilyen módon közreműködtek volna a 2011-es tüntetések demonstrálóinak meggyilkolásában. „Nem azokat ítélték el, akik a ravaszt meghúzták” – tette hozzá.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!