hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Facebook-fiaskó
Nem jött be a milliárdos blöff

2012. 06. 07.
Nem lájkolják a kisbefektetők a Facebook tőzsdei bevezetését, sőt. Amerikai fel­haszná­lók tömeges keresetet indítottak a cég ellen, mivel úgy érzik, személyes szférájukat sérti, ahogy a Facebook még az után is figyeli, merre szörföznek az interneten, miután kijelentkeztek az alkalmazásból. A Facebook részvényei eközben sorra döntik a tőzsdei negatív rekordokat.

Több szempontból is fiaskónak nevezhető a Facebook nagy elánnal beharangozott tőzsdei bevezetése. Piaci elemzők és gazdasági újságírók már az év elején óva intettek a túlzott lelkesedéstől. Februárban a Guardian elemzője mutatott rá az ellentmondásokra. Először is azt domborította ki, hogy Zuckerberg szociális missziójával, amelynek fő gondolata, hogy a közösségi portál az átlagembernek is lehetőséget ad a társadalom és a gazdaság formálására, nem fér össze, ha a profit csak úgy realizálható, hogy kiszolgáltatjuk a több százmillió felhasználó értékes véleményét akármilyen termékről a legtöbbet ígérőnek. Pontosan ez a gondja annak a csoportnak is, akik 15 milliárd dolláros kártérítési igényt nyújtottak be a cég ellen, amely az engedélyük nélkül vizsgálta internetes szörfözési szokásaikat - amiből persze értékes marketinginformáció származik.

A fiaskónak a gazdasági újságírók és az elemzők szerint több oka is volt. Elsőként említhetőek a lélektanilag elhibázottan időzített események. Például a GM nem sokkal a tőzsdei bevezetés előtt jelentette be, hogy 10 millió dollárnyi hirdetési megbízást von vissza a Facebooktól. Mennyiségre az összeg nem nagy, viszont a tett szimbolikus volt, a befektetők elbizonytalanodtak a portál hirdetési vonzerejét illetően.

Emellett azt is a lehető legrosszabbkor sikerült közzétenni, hogy a felhasználók felét kitevő mobilozókból egyelőre egy fillér bevétele sem keletkezett a cégnek. Mindezek mellett nem segített az sem, hogy a bevezetés levezénylésével megbízott Nasdaq számítógépes rendszere a tőzsdei megjelenés napján állt le, így a vásárlók nem tudták, vajon sikerült-e megvenni a részvényeket, vagy nem, és so­kaknak elment a kedve a hatalmas kavarodásban. A Morgan Stanley ugyan vállalta, hogy kártalanítani fogja azokat a befektetőket, akik túl sokat fizettek a részvényekért, ám a részletek egyelőre nem világosak. Nem lehet tudni, hogy ez a kisbefektetőkre is vonatkozik-e majd, vagy csak azokra a nagyokra, akik jelentős összegeket próbáltak jegyezni a piacra dobott portfólióból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!