hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elrabolva - Magyar túszok Szíriában

2012. 05. 04.
Két magyar állampolgárt raboltak el Szíria észak-keleti részén szombat hajnalban. Az eddigi értesülések szerint a magyarokat egy rablótámadás során ejtették túszul egy cég telephelyén ismeretlen fegyveresek. Kedden este megérkezett Szíriába a Terrorelhárító Központ egysége, amely a szír hatóságok segítségével igyekszik megtalálni a magyar túszokat, kérdéses azonban, hogy mit tudnak tenni a zavaros helyzetben.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kormány honlapján vasárnap tájékoztatta a közvéleményt: a Terrorelhárító Központnak (TEK) konkrét értesülése van arról, hogy a túszok életben vannak. A rendelkezésekre álló információk alapján azt feltételezte, hogy a magyarok életét jelenleg nem fenyegeti közvetlen veszély. Az Index értesülései szerint azonban a kedvező nyilatkozat nem más, mint porhintés. Egy neve elhallgatását kérő bennfentes informátor levele alapján a kormánynak nem lehetnek ilyen pontos információi, hiszen még azt sem lehet tudni, hogy az Asszad-rezsim vagy a forradalmárok oldalán állnak-e az emberrablók. Az Index forrása ezért azt állítja, hogy a kormány és a TEK félretájékoztat, és valójában csak tapogatóznak a ködben.
Az informátor szerint egyébként azért húzódott el a vízumkiadási folyamat a TEK-egység részére, mert az együttműködésért cserébe a budapesti szír ügyvivő nem hivatalosan a magyar külügy diplomáciai támogatását kérte a „szír nép harcához a terroristák ellen” – ahogy az Asszad-rezsim összes hazai ellenségét nevezi.
Az ügy megoldására a Külügyminisztérium hétfőn hozott létre válságstábot, amely a hazai és külföldi társszervekkel együtt – akik jelen vannak a térségben – folyamatosan gyűjti és elemzi az információkat. A terrorelhárítás a Külügyminisztérium segítségével hozzájutott annak a telephelynek az ipari kamerás felvételeihez, ahol a magyar munkások dolgoztak, és ahonnan szombatra virradóan elrabolták őket.
A TEK kijelölt egysége a szír hatóságokkal szorosan együttműködve, a békés megoldásra törekedve fog tevékenykedni, a TEK kríziskezelő központja koordinálásával – a hivatalos nyilatkozatok szerint. Valójában a tartományban teljes a zűrzavar, a szír hadsereg ellenőrzi a területet, és nagy számban garázdálkodnak a környéken olyan általuk felbérelt civilek (sabihák) is, akik elvileg forradalmárokra vadásznak, gyakran azonban saját belátásuk szerint használják a fegyvereiket.
A tervek szerint Magyarország szíriai nagykövete május 3-án Samir al Sejkkel, Der iz Zor kormányzójával együtt látogatja meg a térséget, hogy találkozzon a nyomozást végző szervekkel. Ezzel kapcsolatban az Index informátora megjegyezte, hogy a polgármestert a közelmúltban nevezték ki, és nincs meg a szükséges kapcsolati tőkéje ahhoz, hogy érdemben segítséget tudjon nyújtani. Az információáramlás ráadásul nagyon kusza, mert Szíriában körülbelül húsz különféle titkosszolgálat működik, és igencsak kétséges, hogy a súlyos háborús helyzetben a magyarok helyzete prioritást élvezne bármelyikben is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!