hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Perzsa végjáték
Kinek áll útjában Szíria és Irán?

2011. 11. 18.
Rohamosan fogy az idő arra, hogy megállítsák a nukleáris arzenálját fejlesztő Iránt. A határidő 2012 márciusa, amikorra a DEBKAfile biztonságpolitikai portál titkosszolgálati értesülései szerint Irán létrehozhatja első öt atombombáját. Ezt követően lehetetlenné válna egy katonai akció az éles fegyverek jelentette nukleáris katasztrófa veszélye miatt, amely súlyosan érintené a világ egyik legfőbb energiatermelő régióját.

Barack Obama amerikai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján orosz és kínai kollégáival találkozva elmondta: „az Egyesült Államok Oroszországgal és Kínával egységesen igyekszik elejét venni annak, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert, és nukleáris fegyverkezésbe hajszolja a Közel-Keletet".

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy sajtótájékoztatón elismerte, hogy az Irán elleni szankciók kudarcot vallottak, de szerinte a problémát továbbra is diplomáciai csatornákon keresztül kell megoldani. Elemzők szerint azonban a gazdasági szankciók már nem jelentenek alternatívát, ugyanis egyértelművé vált, hogy megszorításokkal és büntetésekkel nem tudták megakadályozni Irán katonai atomprogramját.

Obama hozzátette: a megoldások széles skálája felmerülhet, egyetlenegy opció sincs kizárva, ugyanis egy atombombával felszerelt Irán nemcsak a Közel-Keletre, de az Egyesült Államokra is fenyegetést jelentene (Teheránnak korszerű tengeralattjárói vannak, amelyekről a nukleáris robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakétákkal New Yorkot vagy az európai fővárosokat is célba vehetik - a szerk.).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!