A harcok lassan véget érnek Líbiában, most mi várható?
– Nem lehet pontosan előre jelezni az eseményeket, de várható, hogy lesznek megtorlások, kölcsönös leszámolások mindkét oldalon. A Kadhafi oldalán harcoló erőkből kiválhatnak egyes csoportok, akik önállóan kezdenek el cselekedni. Ezzel együtt nem számítok arra, hogy nyílt polgárháború törne ki az országban. A keleti és a nyugati országrészben lakó törzsek várhatóan esélyt adnak az Nemzeti Átmeneti Tanácsnak arra, hogy kezébe vegye az irányítást. Idővel azonban fokozatosan felszínre kerülhetnek azok az ellentétek, amelyek a felkelésben részt vevő különböző csoportok között fennállnak.
Milyen irányzat kerülhet ki a legerősebben a hatalmi versenyből? Egyiptomban azt láttuk, hogy a liberális világiaktól kezdve a Muzulmán Testvériségig egy nagyon vegyes, széles koalíció alakult ki. Líbiában is ilyen összetett a kép?
– Nagyon jelentős különbségek vannak Egyiptom, Tunézia és Líbia között társadalmi és intézményes szempontból. A legfontosabb az, hogy Egyiptom és Tunézia erős hadsereggel rendelkezik, amely kritikus volt a diktatúrával szemben, és önálló döntéseket hozott az elnökkel szemben. Nem voltak például hajlandók a tüntetőkre lőni, és szinte automatikusan ők jelentették az intézményes folytonosságot a kockázatos átmeneti időszakban. Líbiában nem számíthatunk ilyenre. A végére a hadsereg már nem állt másból, mint Kadhafi családtagjai által vezetett fegyveres csoportokból. Kadhafi, szemben Mubarakkal és Ben Alival, negyvenkét éven keresztül úgy uralkodott, hogy ne alakulhasson ki semmilyen számára kihívást jelentő erő az országban. Ezért a hatalmat a családtagjaira és a hozzá hű törzsi vezetőkre bízta, akik mind tőle függtek. Ez sajnos azt
jelenti, hogy a most létező szervezetek valószínűleg továbbra is törzsi és vallási jellegűek maradnak. A mecsetekből fogják meghatározni a politikai mozgósítás fő irányait, és azt, hogy ki vehet részt az új rendszer felállításában. A hatalmi vákuum sok veszélyt hordoz.
Az Átmeneti Tanács által még tavasszal készített alkotmánytervezet szerint az új Líbiában a jogi alapokat az iszlám saría törvénykezés jelenti majd. Radikális iszlám állammá válhat Líbia?
– Nem valószínű, hogy Líbiában a radikális iszlám kormányzati szinten széles körű támogatottságot élvezne. Vannak azonban olyanok, akik ha kisebbségben is vannak, a véleményükkel befolyásolni tudják a szélesebb közvéleményt, mert szervezettebbek, mint más irányzatok. Láttuk azt, hogy a Muzulmán Testvériség a mecsetek hálózatán keresztül milyen tömegeket tud elérni. Ezzel együtt nem tartok attól, hogy Líbia radikális iszlám állammá válna. Azon nem csodálkoznék, ha az alkotmány végleges szövegében is szerepelnének az iszlám törvénykezésre vagy a vallásra utaló passzusok, de ettől még nem alakulna feltétlenül egy al-Kaida-kormány Líbiában.
Vannak, akik azt állítják, hogy az egész háború az olajról szól, és a líbiai felkelők csak díszletet jelentettek ahhoz, hogy a Nyugat meghódíthassa az országot. Mit gondol erről?
– Egyáltalán nem értek egyet ezzel. A Nyugat nagyszerűen üzletelt Kadhafival, nem volt semmi gond azzal, hogy rendelkezésükre álljon a líbiai olajkincs. A felkelés nyomán azonban az olaj ára felment, a kitermelés pedig szinte teljesen megszűnt, és hosszú időbe telhet, amíg visszaáll a korábbi szintre. Nincs tehát értelme arról beszélni, hogy ez egy olajért folytatott háború lett volna.
Akkor mi indította el és mozgatta az eseményeket?
– Szerintem nagyon erős vágy volt arra, hogy megszabaduljanak a Kadhafi-rezsimtől. Érdekes volt megfigyelni azt, hogy hónapokkal a felkelés kitörése után a külföldi újságírók arról számoltak be, hogy még Tripoliban is – ahol a legerősebb volt Kadhafi titkosszolgálatának a kontrollja – az emberek a telefonon suttogva a diktátort szidják.
Világos, meg akartak szabadulni Kadhafitól, de ez még nem jelenti azt, hogy szabadságjogon alapuló demokráciát szeretnének, amint azt az „arab tavasz” nyugati támogatói állítják.
– Természetesen nem várható az, hogy európai vagy nyugati értelemben vett demokrácia jöjjön létre Líbiában. Talán elvont formában, papíron ezek a célok megjelennek, de a gyakorlatban inkább egy zavaros időszakra számíthatunk. Líbiából nem lesz egyik napról a másikra Dánia, ez nyilvánvaló. Sőt, ahogy említettem, a polgárháborút sem lehet kizárni, de a legvalószínűbb forgatókönyv szerintem mégis az, hogy idővel egy nyers, sok ellentmondással működő demokratikus felállás jöhet létre. Ez azonban nagy csalódást jelenthet a lakosságnak, aki most mindenféle csodálatos változásban reménykedik. A gazdasági körülmények nem fognak gyorsan javulni, a közigazgatás és a közszolgáltatások továbbra is lassúak maradnak. Ezért nagyon nehéz átmeneti időszak következhet, amint azt a térség más országaiban is láttuk.
Voltak olyan afrikai vezetők, akik sajnálták Kadhafi bukását, mondván, ez csapást jelentett a kontinens egysége számára, amelyet a líbiai vezető támogatott.
– Kadhafi hosszú időn keresztül nagy összeggel támogatott egyes afrikai rezsimeket, és ezzel a kontinens elitje körében bizonyos népszerűséget szerzett magának. A felkelés korai szakaszában még számíthatott a támogatásukra, de miután ezek a vezetők látták, hogy a NATO beavatkozik, gyorsan félreálltak, nehogy ők kapjanak a katonai csapásokból.
Mit tehet a Nyugat azért, hogy ez az átmenet pozitív irányba forduljon?
– Furcsa módon még szerencsés lehet az is, hogy a felkelés közel fél évig elhúzódott. Közben átgondolhatták azt, hogy milyen formában működjön majd az ország. Sok közvetítő, harmadik fél igyekezett az elmúlt időben azon, hogy az átmenet veszélyeit csökkenteni lehessen. Nagy diplomáciai lehetőség nyílt most, és a Nemzeti Átmeneti Tanácsnak nagy nemzetközi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy elkerülje a káoszt, és sikerrel vészelje át az elkövetkező 12-24 hónapot, ami kritikus lesz a jövő szempontjából.
Száznegyven törzset kell kibékíteni
Ha az új vezetés nem lesz képes egyesíteni az országot, akkor polgárháborús erszak kezddhet. Ezt állítja az amerikai CBN televízió tudósítója, aki több hetet töltött Líbiában. Gary Lane (képünkön) szerint ebben az esetben a NATO szárazföldi csapatokat küldhet az országba.
2011. 08. 26. (XV/34)
