Hugo Chávez világszerte az imperializmus elleni harc jelképe, aki nagy erőfeszítésekkel próbálja a kapitalizmust egy szocialista rendszerbe átalakítani. Venezuelában 1999 óta elnök, ahol még dél-amerikai mércéhez képest is rendkívüli hatalmat épített fel önmaga köré. Befolyását jelzi, hogy a Time magazin kétszer is a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Hatalmának rendkívül nagy támaszai a szegényebb sorsú középosztályhoz tartozó tömegek, akikkel, ahogy mondják, szinte misztikus kapcsolatot ápol.
Chávez 1992-ben baloldali puccsot kísérelt meg a kormány ellen, annak nevében, hogy a katonaságnak a hatalom ellen kell fordulnia, ha az nem szolgálja a munkásosztályok érdekeit. A katonai hatalomátvétel nem sikerült, és Chávezt bebörtönözték. Ő azonban egy televíziós interjúban meghirdette, hogy „vállalkozásunk egyelőre nem sikerült, de lesznek még új lehetőségek”. Ettől kezdve a lecsúszott tömegek kezdtek hősként felnézni rá. Közel kétéves börtön után Chávez forradalmat hirdetett „A remény itt van az utcákon” jelszóval. Programja a saját maga által a szocializmuson belül kialakított új eszme, a „bolivarizmus” volt, amelyet nagyrészt Simon Bolivar 19. századi forradalmár-tábornok művei ihlettek.
1999-ben Chávezt elnökké választották, aki bejelentette, hogy „megkezdődött Venezuela újjászületése, és ezt senki és semmi nem állíthatja meg”. Kapóra jött számára, hogy az elmúlt évtizedben az új lelőhelyek feltárásával megduplázódott az ismert venezuelai olajkészlet, amellyel ma már meghaladja az eddigi listavezető Szaúd-Arábiát is, ráadásul nem a politikailag bizonytalan Közel-Keleten található. Cháveznek így nem esett nehezére, hogy több millió dollárt fektessen népszerű programokba. A külsőségekre is figyelt: eladta az elnöki limuzint, és felajánlotta elnöki fizetését egy oktatási alapítványnak. Emellett azonban azzal támadták, hogy magának és családjának rendkívül drága dolgokat enged meg, valamint rokonait helyezi fontos pozíciókba. A néppel való kapcsolattartást a saját rádiós és televíziós műsorában, valamint a tulajdonában lévő újságokban való rendszeres szereplései biztosították, ahol nem jelentett gondot műsoridőt találni az elnök hat-nyolc órás beszédei számára.
Chávez azt ígérte népének, hogy még 2020 után is elnök marad, és ezt kevesen is vonták kétségbe. Venezuelában alig akad valaki, aki a politikát nélküle képzelje el. Szembeszállt az Egyesült Államokkal és – a dél-amerikai vezetők új szokása szerint – bele kíván szólni a közel-keleti helyzetbe is. Volt, hogy két hónap alatt ötször is járt a térségben, elsősorban fő szövetségesénél, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknél.
A sebezhetetlen és legyőzhetetlen eszménykép azonban megrendült, amikor Chávez hosszú titkolózódás után hivatalosan is bejelentette, hogy rákbetegség miatt radikális kezelésen kellett átesnie Kubában, ahol egy daganatot is kiműtöttek a testéből. Július 1-jén a tőle nem megszokott rövidséggel, mindössze 13 percben állt a világ elé, és megtört hanggal kijelentette, hogy nagy hibát követett el, amikor megfeledkezett az egészségéről. Különösen nagy hiba ez ilyen „forradalmi időben néhány szerény elkötelezettség mellett” – mondta a Kubából sugárzott nyilatkozatában.
A venezuelai alelnök kizárta, hogy Chávez tartós akadályoztatása esetén az alkotmány szerint átvegye a vezetést. Mint mondta, ez árulással érne fel, és őt köti a hűség, amellyel végig kitart a törvényes vezető mellett. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Chávez-féle hatalmi rendszer, a „szocializmus a 21. századért”, törékeny, sőt nem is létezik az elnök nélkül. „Jelen állapotban az elnök nélkülözhetetlen” – mondta Nickemer Evans politológus, míg egy másik szakértő, Luis Giusti szerint Chávez összes eddigi ellenfele és riválisa eltűnt: „Ez egy kormány, amelynek az alapja egy ember. Chávez a Nap a naprendszerben, és körülötte forognak a bolygók.”
Amikor azonban a hét elején Hugo Chávez váratlanul hazaérkezett Caracasba, ahol Venezuela függetlenségének 200. évfordulóját készültek ünnepelni, az eksztázis nem ismert határokat. „Venezuela veled van” kiáltásokkal üdvözölték a tömegek az elnököt, aki azonban sokkal megtörtebb és szerényebb hangot ütött meg, mint betegsége előtt. Mint mondta, harcol az életért, és ez a küzdelem még nem dőlt el.
2011. 07. 08. (XV/27)
