hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Villámbukás
Az IMF-vezér útja a VIP-lakosztályból a börtönszigetre

2011. 05. 19.
Letartóztatták és egy hírhedt börtönben őrzik Dominique Strauss-Kahnt, az IMF vezérigazgatóját azt követően, hogy egy szállodai szobalány nemi erőszakkal vádolta meg. Ha a vele szemben felhozott vádak bebizonyosodnak, akár 74 évet is kaphat az amerikai törvények szerint. Az ügy kihatással van az európai válságkezelésre is, Strauss-Kahn ugyanis köztudottan az euró híve, és az IMF élén jelentős szerepe volt a Portugália és Görögország pénzügyi stabilizációjára kidolgozott tervben.

Dominique Strauss-Kahn múlt szombatig a világ egyik legbefolyásosabb gazdasági szervezetének, az IMF-nek a vezetője volt, akit Obama elnök személyesen hív fel telefonon, és aki tegeződik Angela Merkellel. Ráadásul a jövő évi francia elnökválasztás favoritjaként - a legutolsó közvélemény-kutatások szerint - a második fordulóban megalázó vereséget mérhetett volna Nicolas Sarkozy jelenlegi elnökre. Ehhez képest Strauss-Kahn két óra alatt egy New York-i luxushotelből rendőrségi őrizetbe, majd másnapra a Riker Island hírhedt börtönébe került, ahol 24 órás megfigyelés alatt tartják.

A New York-i Sofitel hotel egyik szobalányának vallomása szerint Strauss-Kahn meztelenül rátámadt, és szexuális aktusra próbálta kényszeríteni. A vádirat szerint a támadó brutális erővel tört rá a nőre, aki többször is menekülni próbált, de hiába. Bár az amerikai lapok szerint Strauss-Kahn ügyvédei olyan verzión dolgoznak, amely szerint az aktusra - ha a nyomozók által vett DNS-minták ezt támasztják alá - a szobalány beleegyezésével került sor, ez a változat azonban nem tűnik nagyon valószínűnek, a megtámadott nő ugyanis rögtön az eset után felhívta testvérét. A férfi, aki egy harlemi étterem vezetője, az angol Daily Mailnek arról számolt be, hogy testvére felhívta, és azt mondta: „Valaki nagyon rosszat tett velem, megtámadtak." A férfi beszámolója szerint testvére - egy harminckét éves, gyermekét egyedül nevelő, guineai származású muzulmán asszony - végig zokogott a telefonban, miközben elmondta a részleteket; ezt hallva döntött úgy, hogy ügyvédhez fordulnak, és jogi útra terelik az ügyet. Az újságnak nyilatkozva kijelentette: szeretné, ha Strauss-Kahn bíróság elé kerülne, amennyiben nem ismeri be bűnösségét.

Dominique Strauss-Kahnt többek között Benjamin Brafman, a Michael Jacksont is képviselő sztárügyvéd védi. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a francia médiában elterjedt alibi ötlet, mely szerint az IMF-igazgató az adott időpontban a lányával ebédelt, már fel sem merült a védelemben. Ezzel szemben Brafman azzal érvelt, hogy ha védence el akart volna menekülni, nem hívta volna vissza a hotelt, hogy ottmaradt a mobiltelefonja. A rendőrség mellesleg ennek a hívásnak a segítségével találta meg Strauss-Kahnt a Párizsba induló Air France-gép első osztályán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!