Líbia. Órákkal azt követően, hogy egy befolyásos amerikai szenátor azt sürgette a kormányzattól, hogy „vágják le a kígyó fejét”, NATO-gépek föl - dig rombolták Moammer Kadhafi főhadiszállásának egyik épületét. A támadásban több mint 40 ember megsérült, de a líbiai diktátor nem volt közöttük. Kadhafi órákkal később már feltűnt a televízió képernyőjén, amint egy ismeretlen helyen tanácskozik parancsnokaival.
A sikertelen bevetés után a NATO gyorsan közleményt adott ki, amelyben cáfolta, hogy Kadhafi életére törnének. A Líbia elleni katonai fellépést lehetővé tevő ENSZ-határozat nem terjed ki a líbiai vezetők likvidálására – emlékeztetett Vlagyimir Putyin, aki eddig is rendkívül kritikus volt a szövetségesek légicsapásaival szemben.
A NATO türelmetlensége érthető: a felkelők a légi támogatás ellenére hetek óta egyetlen lépéssel sem jutottak közelebb a győzelemhez. Amikor úgy tűnt, hogy sikerül elkergetniük Kadhafi katonáit a harmadik legnagyobb líbiai város, Miszráta alól, diadalmas nyilatkozatot adtak ki. Hamarosan kiderült azonban, hogy a líbiai diktátor ravasz cselt eszelt ki. A város ellenőrzését ugyanis a hozzá lojális törzsekből szervezett „népi haderőnek” adta át, miközben hajói a tenger felől blokád alatt tartják Miszrátát.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »