hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dél-Szudán: egy harcok közt született ország
Ütközőzóna

2011. 03. 11.
Tömegek ünnepeltek Dél-Szudán fővárosában, Dzsubában, amikor a szudáni választási bizottság elnöke februárban bejelentette a januári, Dél-Szudán függetlenedéséről szóló népszavazás hivatalos eredményét. Mások azonban nem fogadták ilyen békésen az eredményeket. Egyes hírek szerint Szudán északi és déli részének határán fegyveres konfliktus zajlik felkelőcsoportok és katonák között, nem sokkal a referendum eredmé­nyeinek bejelentése után.

Az összecsapásokban legutóbb több tucat ember életét vesztette. Szándékosan gyújtogatnak a szudáni kormánykatonák az ország területi vitáját képező, olajban gazdag részén, Abjei térségében. Az atrocitásról a világ közvéleménye George Clooney amerikai színész által tavaly decemberben elindított műholdas nyomon követési programja révén szerezhetett tudomást.
A hivatalos eredmények szerint a választók több mint 98 százaléka az olajban gazdag déli országrész önállósulására, egy új ország létrehozására voksolt. A január elején megtartott egyhetes népszavazás hivatalos eredményeit először al-Basír elnök kapta kézhez, aki elismerte és elfogadta a dél-szudániak akaratát. Február 14-én a föld 193 országa a Dél-Szudán név mellett döntött, többnyire pragmatikai okokból, mivel ezt az elnevezést eddig is használták.

Új idők járnak Afrikában: Dél-Szudán a második új állam a szomszédos Eritrea mellett az afrikai kontinensen, amely a gyarmatosítás idejéből örökölt határokat népszavazással felülbírálta (pontosabban a harmadik, ha beleszámítjuk Algériát, amely szintén 1962-ben így vált függetlenné).
Szudán 1956-os függetlensége óta a 2005-ös békemegállapodásokig, tíz év kivételével észak és dél mindig polgárháborút vívott egymással. 2003-ban tört ki a dárfúri konfliktus az ország nyugati részén, így békéről továbbra sem lehet beszélni. Az egyébként 500 etnikai csoportot és 100 nyelvet számláló országot 41 millió lakossal két nagy csoportra szokták osztani: egyrészt az északi arab lakosság, illetve az arabizált (de fekete vagy világosabb fekete bőrű) pásztortörzsek, másrészt a teljesen fekete bőrű, animista (ősi vallásokat követő) földművelő törzsek, amelyeknek csak elenyésző százaléka keresztény, bár ez az arány az elmúlt  harminc évben folyamatosan többszöröződött, emiatt a „keresztény délt” szokták szembeállítani a „muzulmán északkal”.

Az északi rész (az ország három-negyede) sivatagosodása és az ivóvízkészletek drámai csökkenése miatt az arab nomád csoportok egyre délebbre vagy nyugatra keresnek megélhetést. A jelenlegi elnök, al-Basír 1989-es hatalomra jutása óta fegyverekhez juttatta a nomád törzseket, sőt megígérte nekik, hogy amennyiben sikerül kiirtani a feketéket, megkaphatják a földjüket. (Afrika szerelmese. Hetek, 2010. október 15.) Ez a jelenség nemcsak az animista, illetve keresztény törzseket érintette délen, hanem nyugaton az egyébként muzulmán fekete törzseket is. Emiatt al-Basír diktatúráját „dupla appartheidként” szokták emlegetni, mivel a vallás és a bőr színe alapján diszkriminálja polgárait. Sőt az apartheidnél rosszabb rendszer ez, mivel al-Basírt azzal vádolják, hogy népirtást rendez az értéktelennek ítélt etnikai csoportok ellen. Ezt a vádat 2009-ben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ugyan elejtette, de az emberiség elleni bűncselekmények és a háborús bűnök miatt nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki al-Basír ellen. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!