hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vér és gyűlölet öntötte el a kairói utcákat
Kinek a forradalma?

2011. 02. 04.
Lapzártakor véres összecsapások kezdődtek Kairóban a Hoszni Mubarak elnök ellen és mellett tüntetők között. A második hete tartó dráma újabb fejezete még élesebben felveti a kérdést, hogy kinek a forgatókönyve szerint zajlanak az egyiptomi események. Bár sokan – főként Nyugaton – demokratikus forradalmat szeretnének látni a kairói zavargásokban, a legerősebb ellenzéki szervezet, a Muzulmán Testvériség az Izraellel kötött békemegállapodás felmondását, a diplomáciai kapcsolatok megszakítását sürgeti, sőt újabb háború megindítását sem zárják ki.

A kairói tüntetők kö­zül sokan úgy érzik, hogy Egyiptom harminckét évvel a békeszerződés megkötése után izraeli befolyás alatt áll. „Camp David után az arab világ azt látta rólunk, hogy többé már nem vagyunk vezetők. Camp David rabszolgákká tett bennünket" - állítja a 26 éves Mohammad Szalama, aki szerint Egyiptomnak felül kellene vizsgálnia az Izraellel kötött békemegállapodást. „Netanjahu nem alszik az aggodalomtól, mert látja Mubarak bukását. Nem véletlen, hogy ő az utolsó, aki még kiáll mellette, pedig már Obama is változást akar. Nekem azonban Egyiptom a hazám, és azt szeretném, hogy az én vezetőmnek ne Izraellel, hanem csak Egyiptommal kelljen törődnie" - mondta Szalama. Barátja, a 29 éves Hazan Ahmed szerint az Izraellel kötött béke nagyon sokba került Egyiptomnak. „Megaláztatások sorozata ért bennünket, és hiába adták át a Sínai-félszigetet, a katonáink ma sem tehetik be oda a lábukat, az továbbra is izraeli gyarmat. Bárki is jön Mubarak után, felül kell vizsgálnia az egyezményt. Elég volt abból, hogy Izrael vagy bárki más parancsolgasson nekünk."

A 42 éves Ahmad Ragab ennél élesebben fogalmaz. Szerinte „minden egyiptomi gyűlöli Izraelt. Csak Szadat akarta a Camp David-i szerződést. Változás lesz, és nem lesz béke Izraellel. Talán háború sem lesz, de szerintem hamarosan nem lesz többé izraeli nagykövetség Kairóban, és csak a legminimálisabb szinten fogjuk tartani a kapcsolatot. Látjuk, hogy miként bánnak az izraeliek a palesztinokkal, de a forradalom mindent megváltoztat majd."

Más tüntetőket inkább a gazdasági nehézségek vittek az utcára. Ahmed Khater, egy 26 éves kairói fiatalember arról panaszkodik, hogy felsőfokú végzettsége ellenére reménytelennek látja a jövőt. „Elektroműszerészként dolgozom, havi 500 (egyiptomi) fontért [mintegy 19 ezer forint - a szerk.]. Nem tudok megházasodni, kilátástalan a jövőm. Mubarak emberei ellopják a pénzt, és mindent maguknak tartanak meg, miközben elfeledkeznek arról, hogy a miénk, a népé az ország. Eddig aludtunk, de most már ébren vagyunk" - állítja Khater.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!