A lobbi az amerikai életmódot és emberi életeket is súlyosan veszélyeztet, hiszen felelőssé tehető a radikális iszlám tanainak terjesztéséért és a terrorizmus támogatásáért is - derül ki Mitchell Bard Közel-Kelet-szakértő Az arab lobbi című, idén ősszel megjelent hiánypótló könyvéből.
„Sokat hallani a Washingtonban aktív Izrael-lobbi befolyásáról, de egyáltalán nem beszélnek az egyébként kiválóan működő szaúdi lobbiról" - fogalmaz Dore Gold, Izrael egykori ENSZ-nagykövete. Pedig ez a lobbi „számos korábbi amerikai diplomatát és tábornokot" finanszíroz, és „a legnagyobb, méregdrága marketingcégeken keresztül fejti ki a befolyását az amerikai médiára".
Kölcsönös függőség
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »