hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Obama példaképe Ázsia és az iszlám
Birodalmi körút

2010. 11. 13.
Az amerikai félidős választásokon jelentős vereséget szenvedő Obama Indiában kezdte meg ázsiai körútját, amelynek a muzulmán országokkal való szorosabb barátság létrehozása mellett a piacteremtés és gazdasági szerzôdések megkötése a legfőbb célja. A külkereskedelmi és kulturális kapcsolatok mélyítésével az elnök reményei szerint javítani tud az Egyesült Államok gazdasági pozícióján, és csökkenteni tudja a rendkívül magas, majdnem 10 százalékos hazai munkanélküliségi rátát.

Obama Manmohan Szingh indiai kormányfővel a kereskedelmi és stratégiai kapcsolatok fejlesztéséről folytatott egyeztetéseket. Az amerikai elnök ezt követően az indiai parlamentben arról beszélt, hogy az Egyesült Államok támogatja, hogy az ENSZ reformja révén India - a több mint hatvan éve változatlan öt nagyhatalom mellett - a Biztonsági Tanács állandó tagjává váljon. A nemzetek szervezetének reformja azonban akár évekig is elhúzódhat, ezért Obama bejelenté­sét inkább egy diplomáciai gesztusként értékelték.

Atomhatalmak vitája

A kétoldalú tárgyalások során felmerült Afganisztán kérdése is. Obama hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli India befektetéseit Afganisztán újjáépítésében, és kitért arra is, hogy Pakisztánnak, valamint a térség minden államának részt kell vennie a folyamatban, mert az Egyesült Államok egyedül képtelen rá. A cél érdekében azonban fontos, hogy India újra elindítsa - a 2008-as mumbai terrortámadások óta döcögő - béketárgyalásait Pakisztánnal a vitatott kasmíri területeket illetően.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!