hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szélsőjobb fordulat Bécsben is

2010. 10. 15.
Bécs Európa egyik leggazdagabb és legkellemesebb városa. Ennek ellenére az október 10-ei választásokon a szavazók 27 százaléka a szélsőjobboldali Szabadság Pártot (FPÖ) támogatta, a szociáldemokraták pedig elvesztették addigi többségüket a városi tanácsban. A Néppárt (ÖVP) választói egyharmadát, a Zöldek pedig 20 százalékot vesztettek. A postai úton érkezett szavazatokat még nem sikerült megszámlálni, de ezek már nem nagyon változtathatják meg az eredményt.

A kommentátorok rámutattak, hogy az elégedetlenek Ausztrián és Magyarországon kívül mindenütt inkább a baloldalra hajlanak, míg itt, Európa közepén inkább a szélsőjobb felé. Ez így igaz, de ellentétben Budapesttel, Bécsben nagyon magas a külföldiek és a láthatóan külföldről származók száma. Az FPÖ egyszerű megoldásokat javasol az integrációra és az együttélés problémáinak megoldására – valószínűleg ez hozta meg számukra a sikert.
Az SPÖ eddig mindig tagadta a problémák létezését, és inkább a muzulmánbarát politikusokra támaszkodott, abban a reményben, hogy ez meghozza számára a többséget. Csakhogy ők nem tudták ígéreteiket tartani, több mint százezer muszlim szavazó otthon maradt, támadási felületet kínálva így az FPÖ-nek. Bécsben gyakran hallani azt a panaszt, hogy az SPÖ elvesztette a kapcsolatot választói egy részével, ami nagy elégedetlenséget váltott
ki a szavazóit mozgósítani képtelen pártban. Ezek a választások kétségkívül megnehezítik Werner Faymann, az amúgy sem népszerű SPÖ-kancellár, valamint néppárti helyettese, Josef Pröll helyzetét. Az eddig stabil osztrák politika ismét mozgásba lendül – de ha a koalíció így folytatja, akkor ez csak a szélsőjobbnak fog kedvezni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!