hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keresztény-zsidó képviselet nyílt Jeruzsálemben

2010. 10. 08.
A Jeruzsálemben megnyílt új zsidó-keresztény központ, a Salom Jerusalaim Ház megnyitására küldött üzenetében Mike Pence – aki tagja és társelnöke az amerikai kongresszus és az izraeli knesszet közti szövetséget támogató képviselő­csoportnak – ezt írta: „Nagy bátorítást jelent számomra ez a munka, amely nemcsak Izraelben, hanem az egész világon zajlik. Izrael ma az atomfenyegetést hirdető közeli szomszéd árnyékában él, miközben feltűnő módon a jelenlegi washingtoni kormányzat a nukleáris Irán helyett a Jeruzsálemben zajló építési munkák körüli vitákra összpontosít. Amikor néhány napja Netanjahu miniszterelnök az amerikai kongresszusban járt, elmondtam neki: soha nem gondoltam volna, hogy eljön egy olyan nap, amikor az amerikai kormányzat Jeruzsálem újjáépítése miatt elítéli Izrael államát.”Az izraeli fővárosban megnyílt központ a zsidó-keresztény értékek erősítését, a népek közötti megbékélést és Jeruzsálem egységét kívánja erősíteni. A kezdeményezést a Knesszet Keresztény Szövetségesek Koalíciójával a világ 18 országában együttműködő parlamenti képviselő­csoportok is támogatják. Az Egyesült Államok, Brazília, Nagy-Britannia mellett 2010 januárja óta a magyar parlamentben is működik az a többpárti képviselőcsoport, amelynek a célja a zsidó-keresztény értékek képviselete és erősítése. A magyar szervezet társelnöke, Kiss Péter, az MSZP társadalompolitikai kabinet­vezetője videoüzenetben köszöntötte a központ felavatását, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés segít a kapcsolatok erősítésében, és „egy boldogabb, élhetőbb világ építésében”.A politikusok mellett több mint 40 nemzetközi keresztény vezető is részt vett az avatáson. Magyarországot Németh Sándor vezető lelkész képviselte. A magyar egyházi vezető az ünnepség alkalmából átvette a Jeruzsálem Békéjéért kitüntetést, amelyet a knesszet képviselőcsoportja adományozott a Magyarország és Izrael közötti barátság erősítéséért, valamint fontos társadalmi kérdésekben való elkötelezett kiállásért.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!