hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fehér házi maraton
2012: Már melegítenek a jelöltek

2010. 10. 08.
Közelednek a novemberi időközi választások az Egyesült Államokban, a két politikai tábor azonban már a 2012-es mérkőzésre keresi a megfelelő jelöltet. A „házi verseny” mindkét oldalon izgalmasnak ígérkezik. A demokrata elemzők is egyre gyakrabban nevezik a népszerűségéből folyamatosan veszítő Barack Obamát „egyciklusos elnök­nek”. A másik oldalon egy konzervatív erőfelmérésen csúnyán leszavazták az eddig szárnyaló Sarah Palint. Bár még két év hátra van, sokan úgy gondolják, hogy Mike Pence (képünkön), a republikánusok új sztárja lehet Obama kihívója.

A felmérések szerint több amerikai véli úgy, hogy az elnök „inkább rosszul” végzi dolgát, mint azok, akik elégedettek a teljesítményével. Obama most megpróbálja újra mozgósítani táborát: sorra járja a választói gyűléseket. „A rabszolgaságot is időbe került eltörölni. Maradjunk meg a helyes úton” – sürgette egy washingtoni gyűlésen, amelyet a demokraták liberális szárnya szervezett.
A 2008-ban a média kedvencének számító Obama számára az őszi választás döntő lehet: ha a demokraták elvesztik többségüket a képviselőházban – és jelenleg ez látszik valószínűbbnek –, akkor megerősödhetnek azok a hangok, amelyek új jelöltet sürgetnek 2012-re. Sokan Hillary Clintonra tippelnek, ám a 2008-as előválasztáson alulmaradt jelölt az előrejelzések szerint ismét veszítene Obamával szemben. Úgy tűnik, hogy ebben bevált Obama taktikája, aki a külügyminiszteri poszttal gyakorlatilag kizárta Clintont az amerikai belpolitikából. (Ráadásul vannak, akik úgy vélik, hogy az amerikai választók Obama után nem kísérleteznek tovább egyből egy női elnökjelölttel – és ez a republikánusokra is vonatkozik.) A lehetséges kihívók egyenlőre a háttérben maradnak, de a november 2-ai eredményhirdetés után már nyilván többet hallunk róluk.
A republikánus oldalon viszont már többen is a startvonalon állnak. Washingtonban a párt konzervatív tábora rendezett erőfelmérést. Az „érték alapú” küldöttek gyűlésén tartott szavazás meglepetéssel zárult. A több mint 2000 delegátus szavazata alapján Mike Pence indianai republikánus képviselőt szeretnék legtöbben republikánus elnökjelöltnek.
Pence a voksok 24 százalékát kapta, megelőzve ezzel a 2008-ban John McCainnel versenyt futó Mike Huckabee-t (22 százalék) és Mitt Romney-t (13 százalék). Utánuk következett a veterán képviselőházi elnök, az Obamát és Nancy Pelosi képviselőházi elnököt „szocialista típusú zsarnoknak” tituláló Newt Gingrich (10 százalék). A volt alelnökjelölt Sarah Palin pedig csak ötödik lett (7 százalék), ami sokat elmond 2012-es esélyeiről, jóllehet őt támogatja a Tea Party választói mozgalom is. Palin – akit egyébként a küldöttek alelnökjelöltként szívesen látnának – egyébként el sem ment a washingtoni gyűlésre, helyette Iowa államban korteskedett. (Mivel Iowában rendezik 2012 januárjában az első jelölőgyűlést, Palin ezzel jelezte indulási szándékát.)
Mike Pence azonban erős kihívója lehet az ismertebb republikánus politikusoknak. Az ABC televízió értékelése szerint az 51 éves férfi hitelesen képviseli a konzervatív értékeket, miközben nagy tapasztalattal rendelkezik Washingtonban is. 2001 óta tagja a képviselőháznak, és az utóbbi években a republikánus kisebbségi frakció egyik vezetőjeként gyakran a párt szóvivőjeként is fellépett.
A családos, kétgyermekes politikus pályafutása mentes a magánéleti botrányoktól, ami vetélytársai közül nem mondható el Newt Gingrichről, aki háromszor nősült. A baptista neveltetésű, de felnőttként katolizált Gingrich sokak megdöbbenésére kongresszusi vezetőként viszonyt folytatott titkárnőjével, miközben a képviselőházban a Bill Clinton ellen a Monica Lewinsky-ügyben indított eljárást vezette. „Keresztény vagyok, konzervatív és republikánus. Ebben a sorrendben” – szögezte le Mike Pence washingtoni beszédében. Egy indianai evangéliumi keresztény közösség tagja, és ezt az értékválasztást képviselőként is feltétel nélkül vállalja.
„Mike Pence költségvetési konzervatív, de ami most a választói számára még fontosabb, kulturális konzervatív – írta a befolyásos Politico elemzőközpont szakértője, Jonathan Martin. – Következetes az olyan kérdésekben, mint a melegházasság és az abortusz. Igazi hagyományos, alkotmányvédő és családpárti programot ígér, ami nagyon vonzó lehet a párt bázisa számára.” Pence vetélytársai közül többen is pályáznak a vallásos szavazók támogatására: Sarah Palin a pünkösdi keresztény felekezethez tartozik, míg Mike Huckabee baptista lelkész, Mitt Romney pedig elöljáró a mormon egyházban.
A képviselő elkötelezett a zsidó-keresztény értékek védelmében is, és Izrael egyik legbefolyásosabb pártfogójának számít a republikánusok között. Felszólalt a gázai flottillaügy kapcsán a képviselőházban, ahol felszólította Barack Obamát, hogy az elnök valljon színt, kinek az oldalán áll a konfliktusban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!