hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nicolas Sarkozy kizavarja az illegális bevándorlókat
Táborbontás

2010. 08. 13.
A francia rendőrség elkezdte az illegális roma táborok felszámolását. Az intézkedésre Nicolas Sarkozy elnök adott utasítást a júliusi Loire-völgybeli zavargásokat követően: a helyi roma tábor lakói a rendőrökre támadtak, miután egy rendőr lelőtt egy ellenőrzés elől menekülő férfit. A több mint háromszáz illegális tábor fel­szá­mo­lása során kiutasítják az országból mindazokat, akik bűncselekményeket követtek el, vagy nem rendelkeznek érvényes munkavállalási vagy tartózkodási engedéllyel.

Augusztus hatodikán a francia rendőrség mintegy száz romát telepített ki a Saint-Étienne-beli illegális táborból, ahol május óta éltek ideiglenes bódékban és sátrakban. A területet körülzárva, már kora hajnalban elkezdték a lakók kitelepítését. A BBC párizsi tudósítója szerint a helyszínen egy román rendőr is jelen volt, amiből arra lehet következtetni, hogy a tábor lakói a közelmúltban Kelet-Európából érkezett romák voltak. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy Nicolas Sarkozy utasítást adott az összes – mintegy háromszáz – illegális tábor felszámolására. A következő három hónapban folytatódó akció elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett romákat érint. Sarkozy arra is ígéretet tett, hogy mindenkit, aki bűncselekményt követett el, azonnali hatállyal kiutasítanak az országból.
Sarkozy rendelkezése válasz volt a július 18-án a Loire-völgybeli Saint-Aignanban kitört zavargásokra: a rendőrök lelőttek egy rablással gyanúsított huszonkét éves férfit, miután nem állt meg egy ellenőrző pontnál. Luigi Duquenet halála után fiatal romák egy csoportja baltákkal és vasrudakkal felfegyverezve megtámad­ta a rendőrőrsöt, autókat gyújtott fel és fákat döntött ki.
Franciaországban több százezer francia állampolgárságú roma él hagyományos vándorközösségekben, az új intézkedések azonban nem őket érintik – a francia ván­dorcigányoknak és életmódjuknak a francia törvények védettséget biztosítanak. Az ötezer főnél népesebb települések kötelesek lakóterületet és víz-, illetve csatornahasználatot biztosítani a vándorlóknak, akik műholdvevővel ellátott lakókocsikkal, népes családdal gyakran az autópályák mentén telepednek meg. A francia állam toleranciáját jól jellemzi, hogy a fran­cia egyetemi oktatás fellegvárának számító elit egyetem, az École Polytechnique bejárata mellett rendszeresen tábort vernek a vándorcigányok. A jelenlegi intézkedéssorozat a franciaországi romák másik nagy csoportját érinti, a közelmúltban elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett bevándorlók mintegy húszezres tömegét.
Romániából mellesleg nagy tömegekben érkeztek romák már az ország uniós csatlakozása előtt is, és a francia hatóságok már korábban is felszámoltak hasonló táborokat. 2006 nyarán a francia államvasút (SNCF) kérte a rendőrség segítségét egy illegális tábor felszámolásához. A romániai romákból álló közel száz fős közösség ugyanis a Párizs külvárosában található Massy Palaiseau TGV-állomás közelében, a sínek között vert tábort. A kartonokból, deszkákból összeeszkábált tábort a rohamrendőrség és a városi rendőrség számolta fel, a romaközösséget pedig – néhány humanitárius kivétellel – repülőgépeken a romániai Craiovába szállíttatta.
Románia és Bulgária uniós csatlakozását követően a hasonló táborok felszámolása nehezebbé vált, hiszen uniós állampolgárként a romániai romák nem akadályozhatóak meg a belépésben. Tekintettel arra, hogy Románia nem része még a schengeni zónának, a hosszabb tartózkodáshoz tartózkodási engedély szükséges, azt viszont szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy mikor is lépték át a francia határt.
A francia intézkedés mellesleg egyáltalán nem egyedi: Olaszországban két évvel ezelőtt kezdték meg a hasonló romatáborok felszámolását. Róma mellett hatalmas bódévárost építettek szintén Romániából érkező romák, egy gyilkosságot követően azonban a hatóságok az uniós állampolgárság ellenére nem tolerálták tovább jelenlétüket. Az eset diplomáciai feszültséget is okozott Olaszország és Románia között, az olasz kormány ugyanis Románia segítségét kérte a probléma megoldásához.
A táborok csaknem felét megszüntetni készülő intézkedés felháborította a jogvédőket, akik egy etnikai csoport megbélyegzéséről beszélnek, és azzal vádolják Sarkozyt, hogy a jobboldal kedvét keresve szeretné visszaszerezni a közelmúltban alaposan megcsappant népszerűségét. A felmérések szerint ugyanakkor a franciák jelentős része elégedett a kormány határozott fellépésével. Emlékezetes, hogy Sarkozy már Jacques Chirac elnöksége idején, belügyminiszterként is határozottan fellépett a Párizs környéki zavargások ellen.
A francia kormány álláspontja szerint a feketekereskedelem, a gyerekek koldulás­ra kényszerítése, a prostitúció és a bűnözés melegágyainak számító illegális táborok létezése tovább nem tolerálható. Pierre Lellouche európai ügyekért felelős államtitkár egy rádióinterjúban kijelentette: Románia és Bulgária 2007-es uniós csatlakozása és a romák beáramlása óta Franciaországban ugrásszerűen megnőtt az elkövetett bűncselekmények száma. „Nagyon kevesen próbálnak meg integrálódni, beilleszkedni, és számos fiatal vesz részt a kábítószer-csempészetben” – közölte Lellouche a francia rádió riporterével. „Szó sincs egy közösség megbélyegzéséről, de ez valós probléma, amivel szembe kell néznünk, és itt az ideje, hogy cselekedjünk” – jelentette ki egy másik interjúban az államtitkár.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!