Egyesével végezték ki azt a nyolc nyugati keresztény önkéntest (öt amerikai férfit és egy nőt, valamint egy német és egy brit nőt) és két afgán kísérőjüket, akik Afganisztán eldugott északi falvaiban igyekeztek segíteni az embereknek. A terroristák közvetlen közelről agyonlőtték őket.
A Nemzetközi Segélymisszió (IAM) nevű szervezet vezetője, Dirk Frans szerint az IAM két munkatársa és más önkéntesek, összesen tizenkét ember, gépkocsival indultak útnak, aztán gyalog, illetve lóháton folytatták útjukat a hegyvidéki terepen. Két hétig járták Nurisztán tartomány településeit, hogy egy mozgó klinikán gyógyítsák a rászorultakat. Volt köztük egy általános orvos és egy fogorvos is. Mintegy négyszáz embert láttak el. Éppen visszafelé tartottak Kabulba, amikor a szomszédos Badaksán tartományban mintegy tíz fegyveres rájuk támadt, és kirabolta, majd meggyilkolta őket. A holttesteket a golyók által átlyuggatott gépkocsik mellett találták meg.
Táncoltak a gyilkosok
Az orvosok azért döntöttek úgy, hogy Badaksán tartományon keresztül térnek vissza az afgán fővárosba, mert úgy vélték, hogy ez a legbiztonságosabb útvonal. Agha Nur Kemtuz helyi rendőrfőnök szerint a falusiak figyelmeztették a csoportot, hogy a terep veszélyes, de a külföldiek azt válaszolták, hogy ők orvosok, és nem félnek.
A csoporttal a Kabulban lévő kollégáik múlt szerdán veszítették el a kapcsolatot. Az egyik afgán kísérő, aki túlélte a támadást, pénteken jelentette a gyilkosságokat. Elmondása szerint a másik két afgánt is kivégezték. Őt amiatt hagyták életben, hogy Korán-idézeteket szavalt, és könyörgött a támadóknak, hogy ne öljék meg, mivel ő muszlim. A túlélő elmondta, hogy a támadás után a terroristák viccelődtek és táncoltak, és Kabulba telefonáltak valakinek, akinek beszámoltak arról, hogy mi történt. A csoport negyedik afgán tagja annak köszönhette a túlélést, hogy másik útvonalon tért haza, mert meg akarta látogatni Dzsalalabádban élő családját.
Zabiullah Mudzsahid tálib szóvivő szerint az orvosok megérdemelték sorsukat. Azt mondta: a muszlim fegyveresek azért ölték meg a nyugatiakat, mert „kémkedtek az amerikaiaknak”, a kereszténységet terjesztették, és a helyi nyelvre lefordított Biblia volt náluk. Az IAM igazgatója szerint viszont „a hitünk motivál és inspirál bennünket, de nem térítünk”. Frans egyébként kételkedik abban, hogy tálibok követték el a mészárlást. Szerinte ugyanis a csoport tagjai indulás előtt alaposan tanulmányozták a biztonsági helyzetet, és nem volt veszélyre utaló jel. Egy tálibszakértő is úgy vélte, hogy a mészárlás helyszíne kívül esik a tálibok befolyási övezetén.