hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drámai szavakkal ítélte el a pedofil papokat XVI. Benedek
„Felelnetek kell!”

2010. 03. 27.
XVI. Benedek pápa elfogadta John Magee írországi püspök lemondását a pedofilbotrány miatt - jelentette be szerdán a Vatikán. A pápa is közzétett egy drámai hangvételű pásztorlevelet az írországi botrányok kapcsán. „Mérhe­tetlen sérelmet okoztatok az áldozatoknak, nagy kárt tettetek az egyházban és lejárat­tátok a papságot” – írta XVI. Benedek.

2008-ban egy egyházi vizsgálóbizottság megállapította, hogy a dél-írországi Cloyne püspöke nem kezelte megfelelően az egyházmegyéjében történt szexuális visszaélésekkel kapcsolatos panaszokat. Magee, aki 1987 óta volt Cloyne püspöke, egy évvel ezelőtt már lemondott az egyházmegye vezetéséről is.
XVI. Benedek még nem fogadta el három másik ír püspök lemondását, akiket egy tavaly novemberi jelentés felelősnek nevezett a pedofil papok kiskorúak ellen elkövetett visszaéléseinek eltussolásáért.
Hans Küng svájci teológus azzal vádolta meg XVI. Benedeket egy televíziós nyilatkozatban, hogy fontos információkat tartott titokban az egyházi visszaélésekkel kapcsolatban. A Vatikánt rendszeresen bíráló teológus egy 2001. májusi keltezésű levélre utalt, amelyet Joseph Ratzinger írt az egyházi tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció prefektusaként. A 2005-ben nyilvánossá vált és a Vatikán honlapján is olvasható írásban Ratzinger arra utasította az egyházi méltóságokat, hogy minden, az egyházon belüli visszaélésekkel kapcsolatos panaszt és vizsgálatot neki továbbítsanak.
Egy szerdán közzétett németországi közvélemény-kutatás szerint megingott a németeknek a katolikus egyházba vetett bizalma. A megkérdezetteknek már csak 17 százaléka bízik az egyházban, 24 százaléka pedig a pápában. Január végén ezek az értékek még 29 és 38 százalékon álltak.

Megrendült bizalom

Mély megrendülését fejezte ki a pápa az egyházi pedofilbotrányok miatt. XVI. Benedek pápa az ír katolikus egyházhoz intézett, szombaton Rómában nyilvánosságra hozott pásztorlevelében azt írta, hogy a bűncselekmények az egész katolikus egyháznak szégyent és lelkiismeret-furdalást okoznak. A pápa felszólította a pedofília bűnébe esett papokat és szerzeteseket, hogy ismerjék be nyíltan gyalázatos tetteiket, és Isten, illetve a bíróságok előtt feleljenek azokért. Az írországi katolikus egyházat az utóbbi egy évben két olyan vizsgálati jelentés rázta meg, amelyek az egyház kebelén belül kiskorúak sérelmére elkövetett múltbeli szexuális visszaéléseket dokumentálják.
A héten az írországi katolikus egyház vezetője is bocsánatot kért amiatt, hogy nem tett meg mindent a tudomására jutott visszaélések megakadályozására. Sean Brady érsek ugyanakkor leszögezte, hogy nem mond le, csak ha a pápa erre felszólítja.
A pápa szerint a válsághoz több tényező is hozzájárult, köztük a papi személyek kiválasztásának nem megfelelő folyamata, a szemináriumokban uralkodó helytelen morális és szellemi hozzáállás, valamint „az egyház jó híre és a botrányok elkerülése miatti félreértelmezett aggodalom”.

Üzenet az áldozatoknak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!