hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki lesz Európa ura?
Václav Klaus az utolsó akadály

2009. 10. 10.
Miután második nekifutásra az írek jelentős többséggel igent mondtak a Lisszaboni Szerződésre, a megállapodás sorsa Václav Klaus cseh államfő kezében van. Úgy tűnik, a cseh elnök csak néhány hétig tudja elodázni a szerződés érvénybe lépését. Az új egyezmény létrehozza az EU-elnöki pozíciót is. Az esélyesek közül Tony Blair lehet az Európai Unió Tanácsának első elnöke.

Az ír referendumon a tavalyinál nagyobb részvétel mellett az igenek meggyőző, 67 százalékos többséggel arattak győzelmet. Várható volt az eredmény, a fogadóirodákban nem sok esélyt adtak a nemnek. Hogy mi az oka az írek pálfordulásának? Első­sorban a gazdasági válság döbbentette rá Írországot arra, hogy a négymilliós szigetország sokkal inkább függ az uniótól, mint fordítva. Ráadásul az első népszavazás kudarca miatt az EU a tenyerén hordozta az íreket. Az ír kormány szinte minden kérése teljesült, csakhogy újabb népszavazás legyen a Lisszaboni Szer­ző­dés ügyében.

Brüsszel szempontjából még fontosabb a megállapodás. Az EU ugyan gazdasági óriás, de politikai törpe a világszínpadon, amíg az Európai Unió Tanácsának elnökei félévente váltják egymást. Ráadásul a bővítés után az új és a régi tagországok állam- és kormányfői eltérő színvonalon képviselik az uniót.

Ezért választanának a Lisszaboni Szerződés alapján egy elnököt a Tanács élére, aki a féléves ciklusok helyett két és fél évig vezetné az uniót, valamint az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjeként egy kvázi külügyminisztert. Jelenleg Tony Blair brit exminiszterelnök a legesélyesebb az elnöki pozícióra. A The Times szerint Nicolas Sarkozy francia elnök már döntött Blair támogatásáról, és Angela Merkel német kancellárasszony aggályai is enyhültek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!