hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nácik a parlamentben
Szövetségi képviselethez jutott a német szélsőjobb

2009. 09. 25.
Visszaesett a német helyi önkormányzati választásokon a neonáci NPD az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Míg a legutóbbi választásokkor szinte túlszárnyalta a kormányzó szociáldemokrata pártot is az elért 9,2 százalékkal, addig az augusztus utolsó hétvégéjén lezajlott szövetségi állami választásokon alig több mint felére csökkent a támogatottságuk. De még ezzel is – 45 év után először – sikerült a bravúr: a neonácik 5,6 százalékos eredménnyel újra Sachsen szövetségi parlamentjén belül tölthetik el a következő öt évet.

A visszaesés okát többek abban látják, hogy a neonáci politikusok nem igazán profin kezelték azt a helyzetet, hogy öt évvel ezelőtt „túlnyerték magukat". Előfordult olyan helyzet is a parlamentben, hogy összeverekedtek a képviselők, vagy egy becsempészett késsel támadtak egymásra - emiatt az emberek, a választási eredményeken is érezhető módon, úgy gondolták, hogy nem érdemes a komolytalanságra voksolniuk. Így az igazi keményvonalas, ám a listán hátrább kerülő kép­viselők ezúttal nem jutottak be a drezdai Landtagba. A sachseni listát vezető Holger Apfel viszont sokkal professzionálisabban kommunikál kívül maradt társainál. A vidéki közösségekből álló Sachsenben a neonáci ideológia helyett a nálunk is felismerhető tendencia jellemző inkább az NPD-re: szocialista húrokat pengetnek egy olyan térségben, ahol a kommunizmus bukása után a helyi politikusoktól cserbenhagyva érzik magukat az emberek, magas a munkanélküliség, erősen érezteti magát a gazdasági válság.

Általánosságban elmondható, hogy Németország egészét tekintve a radikalizmus leginkább a korábbi NDK területén képes teret nyerni, valószínűleg amiatt, hogy az itteniek úgy érzik, hogy az egyesült Németországgal szembeni elvárásaik nem teljesültek.

A szélsőjobb itt sem Hitler méltatásával, hanem a többszintű, mindenki számára elérhető oktatási rendszer követelésével, a munkanélküliség meg­szüntetésére tett ígéreteivel, vagy a tabunak számító pedofilok elleni fellépéssel igyekszik megnyerni magának a választókat. A nyíltan kimondott tabutémák mellett azért burkoltan felismerhető az idegenellenesség is, hiszen a pártprogram a betelepülő lengyeleket hibáztatja a németek mun­kanélküliségéért, de még ezt a pontot is mérsékelten tálalták a választási plakátok.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!