hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Obama négy napja
Otthon csökken az elnök népszerűsége

2009. 07. 18.
Meglehetősen mozgalmas „politikai körutazáson" van túl az amerikai elnök. Barack Obama Moszkvából indulva négy nap alatt olyan főbb állomásokat érintett, mint Róma, L'Aquila, a Vatikán, majd a nyugat-afrikai Ghána.

Kétnapos moszkvai látogatását kö­vetően Barack Obama Olaszország felé vette az irányt az Air Force One fedélzetén, hogy részt vegyen az évente - ezúttal L'Aquilá-ban - megrendezésre kerülő G8-as csúcstalálkozón. Már a helyszín is szimbolikusnak tekinthető, hiszen az olasz kisvárost a közelmúltban erős földrengés sújtotta, a romok eltakarítása és az újjáépítés azonban a folyamatosan érkező segélyek ellenére igen nehézkesen halad - csakúgy, mint a gazdasági válságból való kilábalás világszerte.

A világ hét legfejlettebb ipari országát és Oroszországot tömörítő csúcstalálkozó fő témája a gazdasági válság mellett a klímaváltozás és a szegénység elleni küzdelem voltak, a legnagyobb előrelépésnek talán mégis az Irán kérdésében hozott állásfoglalás tekinthető. „A G8 szeptem-berig ad esélyt Iránnak a vitatott atomprogramjával kapcsolatos tárgyalásokra. Ha addig nem történik előrehaladás, lépni kell" - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök a találkozó első napjának végén. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy Irán kérdését a szeptember végi G20-as csúcstalálkozón tekintik át újra, de kijelentették, hogy a vitás kérdéseket elsősorban diplomáciai eszközökkel kívánják megoldani. A csúcstalálkozó zárónapján a G8-ak mellett részt vettek az afrikai országok vezetői is. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ügyeskedésének köszönhető, hogy az utolsó pillanatban megváltoztatva a mediterrán záró vacsora ülésrendjét, a líbiai elnök mindössze egy széknyi távolságra került az amerikai elnöktől, így fordulhatott elő, hogy Moamer Kadhafi kezet foghatott Barack Obamával. Történelmi pillanat volt ez, hiszen ő az első amerikai elnök, akivel a keményvonalas líbiai vezető ilyen közvetlenül érintkezett.

L'Aquila-ból Rómába vezetett Obama elnök útja, ahol a Vatikánban XVI. Benedek pápával találkozott. A katolikus egyházfő a G8-as csúcs előtt felszólította a világ vezetőit, hogy gondolják újra a világgazdaság irányításának módszereit. Barack Obama és XVI. Benedek beszélgetése 35 percig tartott, egy perccel sem tovább, mint amit a pápa általában az államfőknek szentel. A Vatikán korábban már többször bírálta az elnököt, és fenntartásait fejezte ki a demokraták abortusz-, eutanázia-, és őssejtpolitikájával szemben. A vezetők a bevándorlástól a közel-keleti helyzeten át a szegénység elleni küzdelemig sok mindenről beszéltek, de az abortusz és az őssejtkutatás kérdésében nem sikerült közös nevezőre jutniuk. A pápa az elnöknek adott ajándékával is igyekezett diplomatikusan aláhúzni üzenetét. XVI. Benedek a Vatikán bioetikáról szóló tanulmányának egy példányát adta Obamának. A dokumentum a Vatikán embriófelhasználást ellenző nézeteit támasztja alá, míg Obama köztudottan támogatja az őssejtkutatásokat és az abortusz legalizálását. Az elnök azonban megígérte: a Vatikánból következő állomásáig, Ghánáig tartó repülőúton átolvassa a tanulmányt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!