hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Irány Irán
Netanjahu: nem jutnak atombombához az ajatollahok

2009. 04. 04.
Pontosan 30 évvel azután, hogy kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot, beiktatták Izrael 13. miniszterelnökét, Benjamin Netanjahut. Az új kormányfő első nyilatkoza­tában világossá tette: Barack Obama első számú fela­­da­tának tartja Irán atomfegyverkezési programjának megfékezését, és amennyiben az Egyesült Államok nem teszi ezt meg, Izraelnek egyedül kell végrehajtania a katonai támadást az iráni nukleáris létesítmények ellen. Az Irán-kérdés a napokban egy nemzetközi konferencia témája is volt, amelyen a Hetek izraeli tudósítója is részt vett.

„Az iráni rezsimnek két éven belül meg kell buknia" - mondta Mehdi Haeri Korsidi ajatollah, volt iráni miniszter a Haifai Egyetemen tartott nemzetközi konferencián. A száműzött vallási vezető szerint a jövőben, az ajatollahok rendszerének bukása után, Irán baráti kapcsolatokat fog ápolni Izraellel.

Az ellenzéki politikus azzal vádolta Németországot, hogy „gazdasági megfontolások miatt" nem avatkozik be Teherán atomfejlesztési programjába. Korsidi égbekiáltónak tartja, hogy Németország az utóbbi időben kiterjesztette a kereskedelmi kapcsolatait „a folyamatosan emberi jogokat sértő és köztudottan atombomba előállítására törekvő Iránnal".

Korsidi igazságügyi miniszterként szolgált még Khomeini ajatollah első kormányában, és vallásügyi tanácsadóként is szolgált az iráni forradalom vezetője mellett. 1981-ben letartóztatták államellenes kritikái miatt. Öt évet töltött börtönben, míg sikerült elmenekülnie, és menedéket találnia Németországban. 2003-ban végül az Egyesült Államokba költözött, azóta Los Angelesben él.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!