hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kormányalakítási huzavona
Jobboldali kormánya lesz Izraelnek

2009. 02. 21.
Simon Peresz szerda este vette át az izraeli választások hivatalos eredményét Eliézer Goldbergtől, a Központi Választási Bizottság elnökétől. Bár a mandátumok közül a centrista Kadima párt szerezte a legtöbbet, a köztársasági elnök mégis a jobboldali Likud párt vezetőjét, Benjamin Netanjahut bízta meg kormányalakítással.

Peresz a választók akarata szerint döntött. Az izraeli szavazók pedig a parlamenti választáson arról határoztak, hogy az elkövetkezendő négy évben Izraelt a jobboldal vezesse. A baloldali szavazók pedig úgy döntöttek, hogy nagy pártra szavaznak, magára hagyták a Munkapártot és a liberális Merecet, és a Kadimára voksoltak. Livni ugyan a vártnál jobban szerepelt, de a tőle balra álló pártok rovására szerezhetett csak új szavazatokat. Így a kormányfői megbízatást szerda este Benjamin Netanjahu vehette át, mert a mandátumok többségét a jobboldali blokk mondhatta magáénak. Szerda estig a Likud összesen 50 mandátumot gyűjtött be, hiszen Lieberman pártjával az utolsó pillanatig nem tudott megegyezni. A Kadima készségesnek mutatkozott, hogy a párt feltételeit teljesíti, ám ezt csak azon az áron tehette, hogy a baloldali pártok, a Munkapárt és a Merec elfordultak tőle. Teljesen valószínűtlen, hogy Lieberman csütörtök reggel, lapzárta után Cipi Livnit ajánlja Peresznek kormányfőként. Netanjahu jelezte, hogy amennyiben nem őt jelölik kormányfőként, Lieberman nem számíthat a honvédelmi, külügyi vagy a pénzügyminiszteri kulcspozícióra a kormányban. Ezt persze Lieberman sem kockáztatja meg.

Netanjahu a kampány során széleskörű koalícióban gondolkodott, és előtérbe helyezte a nemzeti egységkormány megalakítását. Ehhez lehetséges partnert a Munkapártban látott. A Kadimát viszont nem szándékozott bevenni a kormányba, mert arra gondolt, hogy centrista jellege és arcnélkülisége miatt ellenzékben megszűn-het a párt. A szavazók azonban másként döntöttek. Ben Gurion egykori pártjának vezetője, Ehud Barak úgy döntött, hogy a választási vereség után nem lép koalícióra, hanem ellenzékben próbálja rendezni a soraikat.

Így nem maradt más partner, csak a Kadima. Ennek eredményeképpen egy hárompólusú koalíció lehetősége merült fel, balszárnyon a Kadimával és jobboldalon a Jiszrael Bejtenuval (mindkét koalíciós partner a Likudból lépett ki), ami akár egy új nagypárt kezdetét is jelenthette volna. Ez az eshetőség azonban a Kadima ellenállásán bukott meg. Livni győztesnek nyilvánította magát, és ő tett koalíciós ajánlatot Netanjahunak, hogy a Likud lépjen be az ő kormányába. Amikor ezt Netanjahu visszautasította, Livni az egyenlők kormányát ajánlotta, kétéves rotációval a kormányfői pozícióban. Livni mögött azonban mindössze 55 mandátum áll, amelyből 11 teljesen inaktív, hiszen anticionista, arab pártok mandátumairól lévén szó, kormányalakításnál figyelembe venni ezeket nem lehet. Ezekkel a hamvába holt kísérleteivel Livni elvágta magát a kormányszereptől és nyilvánvalóan ellenzékbe készül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!