Az érintettek között szerepel Ben-Eliézer miniszter, Mose Jaalon akkori vezérkari főnök, Dán Haluc, a légierő akkori főparancsnoka, valamint Avi Dichter, a Sin Bét nemzetbiztonsági szolgálat feje.
Szalah Sehadeh, a Hamasz terrorszervezet katonai irányítója 22 hónap alatt közvetlenül is felelős volt több mint 150 ártatlan férfi, nő és gyermek meggyilkolásáért és ezrek megsebesítéséért. Ő rendelte el azt a példátlan terrorhadjáratot, amely során felrobbantották a Tel Aviv-i Dolphinarium diszkót, a jeruzsálemi Sbarro pizzériát és Moment kávézót, a netanjai széderestét ünneplő sokaságot, egy haifai éttermet, valamint több zsúfolt buszt.
Háborús bűnösről, megrögzött sorozatgyilkosról van szó. 2002. július 23-án az izraeli légierő gépe által kilőtt rakéta végzett vele. Az akcióban 15 polgári személy is életét vesztette.
A spanyol eljárás csak újabb állomása az Izrael-ellenes jogi propagandaháborúnak, amely a nyugati bíróságokat használja fel, hogy izraeli tisztségviselőket zaklasson, és a zsidó államot „háborús” és „emberiségellenes” bűnök elkövetésével vádolja. E folyamatban igyekeznek aláásni Izrael és a nyugati országok kapcsolatát is.
2005-ben Doron Almog dandártábornok Londonba utazott, hogy autista gyermekek gyógykezelésére gyűjtsön pénzt. A Heathrow repülőtéren azonban nem hagyhatta el az El-Al gépét, mert brit rendőrtisztek letartóztatták volna. Később a vádat ejtették, ám a kár már helyrehozhatatlan volt. Spanyolországon kívül Izrael-ellenes pereket indítottak Belgiumban, Svájcban, Új-Zélandon, Nagy-Britanniában, Dániában, Hollandiában, Kanadában és az Egyesült Államokban, kihasználva az általános joghatóság intézményét.
E törvények megengedik a bíróságoknak, hogy olyan ügyekben is ítélkezzenek, amelyekben a felek külföldiek, és a vitatott esemény is a határon kívül történt. Ennek a lehetőségnek az eredeti célja az volt, hogy kárpótlást nyújtsanak a népirtás áldozatainak olyan országokban, ahol nem tartják tiszteletben a jog uralmát. Egyes társadalmi szervezetek azonban ezzel visszaélve Izrael-ellenes jogi háborút indítottak. Ebben a vezető szerepet az Emberi Jogok Palesztin Központja (PCHR), valamint a ramallahi központú Al Haq és a New York-i Alkotmányos Jogok Központja (CCR) játssza. E szervezeteket európai kormányok, az Európai Unió, a Ford Foundation, Soros György Nyílt Társadalom Intézete és mások pénzelik. A PCHR felelős a spanyolországi ügyben és a Nagy-Britanniában kiadott letartóztatási parancsokért (2004, 2005) és az Új-Zélandon kiadottért is (2006).
Izrael a gázai akció során mindent elkövetett, hogy elkerülje a polgári áldozatokat. Sehadah azonban több száz civil állampolgár haláláért volt felelős, és éppen újabb tömeggyilkosságokra készült, amikor ártalmatlanná tették. A terrorgyilkos azzal próbálta késleltetni az igazságszolgáltatást, hogy békés lakosok között bujkált.
Az izraeli vezetők elleni vádaknak egyik célja, hogy megkérdőjelezze a zsidó állam legitimitását. A jövőbeli perek korlátozhatják az izraeli tisztségviselők külföldi utazásait, és beárnyékolhatják az érintett országokkal ápolt jó diplomáciai viszonyt is. Az Izrael ellen jogi eszközökkel vívott propagandaháború számos kérdést vet fel. Miért nem fordulhatnak a terror izraeli áldozatai jogorvoslatért a Hamasz és a Hezbollah terroristáival szemben? A jogvédő szervezetek miért nem keresnek hasonló módon jogorvoslatot az arab terror által sújtott embereknek? Miért finanszírozza az Európai Unió ezeket a szervezeteket az ironikusan „Partnerség a békéért” elnevezésű program keretén belül?
2009. 02. 06. (XIII/6)
