hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megfigyelték
A volt elnök lánya volt az elnök szeretője

2008. 10. 22.
Rendszeres megfigyelés alatt tartotta a francia titkosszolgálat Nicolas Sarkozy francia elnök korábbi feleségeit és szeretőit. Az akkor már szárnyaló politikus szexuális kicsapongásai után az előző francia elnök, Jacques Chirac megbízására kutakodtak beépített ügynökök 1992 és 2004 között.

Mindez azt követően derült ki, hogy 2008 januárjában házkutatást tartottak
Yves Bertrand, a francia titkosszolgálat korábbi vezetőjének párizsi otthonában,
miután a Clearstream-ügy néven elhíresült botrány után vizsgálatot indítottak
annak kiderítésére, hogy a korábbi években milyen adatokat gyűjtöttek a
jelenlegi elnök kompromittálására.

Közismert, hogy Chirac és Sarkozy „apa–fia” viszonya már akkor megromlott,
amikor Sarkozy az 1995-ös elnökválasztás során Chirac ellen fordult, és annak
ellenfelét, Edouard Balladurt támogatta, de a kapcsolat akkor mérgesedett el,
amikor Sarkozy kapcsolatot létesített Chirac lányával, majd dobta őt.

A Bertrand-nál lefoglalt bizonyítékok között megtalálható egy kétoldalas
részletes feljegyzés arról, hogy Sarkozy hogyan hagyta el első feleségét, két
fiának anyját, Marie-Dominique Culioli-t második feleségéért, Céciliáért.
Culiolit és a legjobb barátnőjét éveken keresztül lehallgatták, még a pár
válását követően is. Így váltak ismertté Sarkozy hűtlenségéről folytatott
beszélgetéseik. Az is feltételezhető, hogy Bertrand utasította a szolgálatot,
hogy Céciliát is tájékoztassa férje viszonyairól.

Emellett bizonyítékok vannak arra is, hogy négy évvel ezelőtt Sarkozynek
viszonya volt egy olyan politikus feleségével, aki jelenleg is kormányának a
tagja. Az is bizonyított, hogy Anna Fuldával, egy politikai újságíróval is
házasságon kívüli kapcsolata volt, az egyik titkosszolgálati forrás szerint
Cécilia fényképeket is kapott a házasságtörésről egy jelöletlen barna
borítékban.

Sarkozy harmadik felesége, a rengeteg kapcsolata miatt „férfifalónak” titulált
Carla Bruni nemrégiben azt állította, hogy nincs semmi baja férje „ügyeivel”.
Szerinte az lenne furcsa, ha egy 53 éves férfinek nem lenne „múltja”.

A 2004-ben (az akkor belügyminiszter Sarkozy által) elbocsátott Bertrand-nál
összesen 23 jegyzetfüzetet találtak, tele a politikai elitet házasságtöréssel,
pedofíliával és drogfogyasztással terhelő adatokkal. Bár a januári házkutatás
előtt néhány lapot kitéptek a füzetekből, a megmaradt információk szerint
legalább egy miniszter kokainfüggő, és egy másik rendszeresen szív illegális
drogot. Egy további, meg nem nevezett miniszter bizonyítottan szexuális
kapcsolatot létesített kisfiúkkal egy marokkói hotelben. De az is kiderült a
füzetekből, hogy Chirac arcfelvarrás végett utazott egy alkalommal Kanadába.

Az ügy jól mutatja, hogy Franciaországban milyen mértékben használja fel a
politikai elit a titkosszolgálatokat saját ellenségeiken való bosszúállásra
ahelyett, hogy az ország érdekeinek védelmére fordítanák a hivatal erőforrásait.

A Bertrand által készített jegyzeteket a múlt héten szivárogtatták ki a Le Point
nevű hetilapnak, amely „a köztársaság szoknyája alá rejtett aggasztó naplónak”
nevezte a tudomására jutott információkat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!