Silvio Berlusconi szerint a dán Anders Fogh Rasmussen a legjobb kiállású
miniszterelnök az unióban. Az olaszok régi-új miniszterelnöke pedig csak tudja,
hiszen Olaszország legbefolyásosabb médiamogulja is egyben. A jóképű dán Európa
hercege? címmel írt beszámolót a European Voice uniós lap a dán miniszterelnök
ET-elnökké választásának esélyeiről. Bár a média által uralt világban a külső
megjelenés egyre fontosabb, távolról sem csak ez teszi esélyessé a dán elnököt.
Sokan ugyanis nem szívesen látnák Tony Blairt az unió legmagasabb székében.
Blair sokak számára fekete bárány az iraki háborúban való brit katonai részvétel
miatt, végül is ez vezetett a brit miniszterelnöki székből való idő előtti
távozásához is. A higgadtabb ellenvélemények azzal érvelnek, hogy Blair egy
olyan ország exminiszterelnöke, amelyik nem szavazta meg sem a valutaunióhoz,
sem a schengeni övezethez való csatlakozást, továbbá több fontos témában is
kiharcolt úgynevezett opt-outot, azaz kivételezett státust, amely lehetővé
teszi, hogy az adott területen ne az uniós, hanem a hazai gyakorlat szerint
járjanak el. Tony Blair ugyan mindent elkövetett, de hazájában nem tudta
igazából megszerettetni az EU-t, és az őt bírálók szerint nem tudná igazából
képviselni az európai integrációt. Ráadásul Blair egy európai nagyhatalom
képviselője, ami versengésre késztetné a többi nagyot, elsősorban
Franciaországot és Németországot.
A francia–német tengely számára sokkal előnyösebb lenne egy kis ország jelöltje.
Persze olyannak kell lennie, aki kellő tekintéllyel tud fellépni a nagy
tagállamok előtt is. Igaz, Dánia sem volt eddig élharcosa az integrációnak, sőt
kifejezetten hűvös magatartás jellemezte, ez azonban az idén éppen Rasmussen
miniszterelnöksége alatt megváltozhat. A dánok sem léptek be az Eurolandba,
ráadásul a britekhez hasonlóan opt-outot harcoltak ki az igazság- és belügy, a
védelmi politika és az európai állampolgárság területén. Idén ősszel
népszavazást tartanak a kérdésben Dániában, és a jelenlegi felmérések szerint
lehet, hogy az ország lemond az opt-outokról és az uniós joggyakorlatot követi
több érintett területen. Ez jó pontot jelentene Rasmussen számára az integráció
radikális híveinek szemében, és akár még az első ET-elnöki pozíciót is
jelentheti számára, még akkor is, ha az eurót továbbra sem sikerül
megszerettetnie honfitársaival.
De miről is szól az Európai Tanács elnöke cím? A jelenleg a tagállamok által
éppen ratifikáció alatt álló lisszaboni szerződés szerint megszűnnének a féléves
elnökségek, mivel ez a gyakorlatban nehézkessé tette az unió mozgásterét. Jose
Manuel Barroso bizottsági elnök Írországban elmondta, hogy Putyin orosz elnök
2000-es hatalomra kerülése után 16 ET-elnökkel tárgyalt, ami akadályozta a
stabil, hosszú távú uniós álláspont képviseletét. A lisszaboni szerződés a
féléves elnökváltás helyett egy két és fél évre hivatalba helyezett állandó
elnök kinevezését tartalmazza, akit az ET minősített többséggel választ meg. A
státus tehát nem új, a változás annyi, hogy az elnök állandó. A név nem Európa
elnöke, hanem az Európai Tanács elnöke marad, amit Brüsszelben fontosnak
tartanak kihangsúlyozni, noha a sajtó előszeretettel hívja a leendő első állandó
elnököt Európa elnökének. Az elnöknek reprezentatív és koordinatív feladatkört
szánnak. Ellenvélemények szerint az állandó elnöki státus tovább mélyíti az
EU-ban amúgy is meglévő demokratikus deficitet. Számos jelölt neve merült fel
Blair mellett, az ír és a luxemburgi kormányfőé és legújabban a dán
miniszterelnöké is.
A kis ország nem hátrány az elnökválasztás szempontjából, mivel a bővítés után a
kisállamok vannak többségben az EU-ban, ráadásul a hatalmi harcokban is kevésbé
érintettek, mint a nagyok. Egy dán uniós tisztségviselővel beszélgetve Rasmussen
elmondta, hogy Dánia ugyan kis ország, „de mi dánok ezt nem vesszük figyelembe,
tudjuk, hogy kicsik vagyunk, de nem így nézünk magunkra”. A területét és
lélekszámát tekintve fél magyarországnyi Dánia USA-barát politikát folytat,
aktív tagja a NATO-nak, ami szintén jó pont Rasmussen számára. A tervek szerint
ugyanis az állandó elnök egyik fő feladata az EU nemzetközi tekintélyének
emelése és a nemzetközi kapcsolatok erősítése, valamint szélesítése lenne.
Ráadásul Rasmussen már volt az ET elnöke 2002-ben a dán elnökség fél éve alatt,
ez idő alatt sokak szerint kiválóan és eredményesen elnökölt. Persze az
elnökválasztás előtt még át kell mennie a lisszaboni szerződésnek a
ratifikációkon a nemzeti parlamentekben, illetve az ír referendumon.
2008. 05. 16. (XII/20)
