hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Derült égből
Titkos vizsgálat az izraeli kormányfő ellen

2008. 05. 14.
Ehud Olmert nagy izgalommal várta a májust. Ez a hónap – gondolhatta joggal – tele lesz örömmel és csupa jó hírrel. Bár a korábbi korrupciós ügyei még nem zárultak le, kezdtek elaludni. A Winog­rad-jelentésről ma már senki sem beszél. A palesztinok­kal folytatott tárgyalások és a szír játszma két­­­ség­telenül elhalványította a kormányfő elleni vizsgálatokat. Izrael Függetlenségi Napján a bejelentkezett előkelő vendégek - Bush, Sarkozy, Berlusconi és mások – egymásnak adják majd a kilincset. Amikor Olmert kezdte úgy érezni, hogy „a sírból hozta vissza” a miniszterelnökségét, hir­telen rászakadt az ég.

Az izraeli Nemzeti Nyomozó Hatóság a hétvégén váratlanul gyanúsítottként
hallgatta ki saját rezidenciáján a kormányfőt. A 90 percen át tartó kihallgatás
után a bíróság a nyomozó hatóság kérelmére titkosította az eljárást. Sem a
nyomozók, sem az eljárás célszemélyei, Olmert kormányfő és egykori
hivatalvezetője, Sula Zaken – akit az elmúlt napokban négy alkalommal is
kihallgattak – nem nyilatkozhat.

A hivatalvezető házi őrizetben van, és a kormányfőt is csak a kihallgatás előtt
két nappal értesítették a vizsgálat megindításáról. Ezekkel az intézkedésekkel
akarták elkerülni, hogy Olmert Zakennal egyeztesse álláspontját. A titoktartás
csak növeli a találgatásokat. A híresztelések szerint egy meg nem nevezett
külföldi állampolgártól törvénytelenül pénzt fogadott el a kormányfő. Olmert
ellen két év leforgása alatt öt büntető ügyben indult vizsgálati eljárás.

A kormányfő sorsa most a legfőbb ügyész kezében van. Ha úgy dönt, hogy a
kormányfő ellen vádat emel, és ez a vád olyan súlyos, mint amilyennek állítják,
akkor Olmertnek le kell mondania. E kötelezettsége nem törvényen, hanem a
Legfelsőbb Bíróságnak az Arje Deri-ügyben hozott határozatán alapul. A
Rabin-kormány belügyminisztere, Deri ellen korrupciós vádat emeltek, ám Deri nem
akart lemondani, Rabin kormányfő pedig nem akarta őt felmenteni. Az ügyben
társadalmi szervezetek panaszt nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz. A legfőbb
bírói testület döntése: a vád súlyossága és a betöltött hivatal fontossága miatt
Rabinnak fel kellett mentenie őt. A precedens a mostani kormány­főt is kötelezi.

Ha a kormányfő és az egész kormány le is mond, ez a knesszetet nem érinti,
feltéve, hogy Peresz elnök talál olyan parlamenti képvi­selőt, aki a parlament
többségének támogatásával képes kormányt alakítani. A Kadimának azonban belső
választásokat kell tartania annak érdekében, hogy eldöntse, ki kövesse Olmertet
a kormányfői székben. Ha azonban az elnök nem talál alkalmas kormányfőjelöltet a
Kadi­mában vagy más pártban, olyat, aki képes új kormányt alakítani, akkor az
elnöknek nem marad más választása: fel kell oszlatnia a knesszetet, és új
választásokat kell kiírnia.

Livni külügy- és Barak honvédelmi miniszter várakozó állásponton van. Kétszer is
meggondolják, hogy felszólítják-e a kormányfőt távozásra. Korábban Livni és
Barak is megégette magát egyszer, amikor hiába szólították fel lemondásra a
kormányfőt. Livni tavaly májusban, az előzetes Winograd-jelentést követően tette
ezt meg. Barak pedig, amikor egy évvel ezelőtt felváltotta Amír Perecet a
Munkapárt élén. Az is óvatosságra inti őket, hogy a jelenlegi
közvélemény-kutatások egy­értelmű Likud- és Netanjahu-fölényt mutatnak. Egy új
választás ma egyiküknek sem érdeke.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!