hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cunami, ciklon, földrengés
Újabb katasztrófa tépázta meg Ázsiát

2008. 05. 21.
Nem kíméli a természet a földet, a múlt héten ciklon söpört végig Délkelet-Ázsián, közel százezer emberéletet rántva a pusztulásba Burmában, a héten pedig Délnyugat-Kínában követelte a földrengés tízezrek életét.

Hatalmas pusztítást végzett az a 7,9-es erősségű földrengés, amely hétfő
délután rázta meg Kína dél-nyugati tartományait. Az áldozatok ismert száma pedig
úgy nő, ahogy a mentőalakulatok érik el fokozatosan a földrengés által sújtott
térséget. Lapzártánkkor már 15 ezer halálos áldozatról tudósított a Xinhua kínai
állami hírügynökség, míg a romok alatt rekedtek számát 26 ezerre, az eltűn­tek
számát pedig 14 ezerre becsülték. A tragédia tényleges mértéke azonban várhatóan
csak napok múlva fog kiderülni.

Az első rengést még vagy 30 utórengés követte, melynek következtében a 30
négyzetkilométeres epicentrumban az épületek kétharmada összedőlt. Mivel a
földrengés a kora délutáni órákban rázta meg Kínát, a legtöbb ember a
munkahelyén vagy az iskolában tartózkodott, így az összeroskadó épületek több
tízezer embert temettek maguk alá.

Ven Csia-pao kínai miniszterelnök nagy médiafelhajtás mellett azonnal a
helyszínre utazott, hogy az áldozatokat támogatásáról biztosítsa. „Az idő életet
jelent” – mondta, és ígéretet tett arra, hogy a hatóságok mindent meg fognak
tenni annak érdekében, hogy minél több ember életét megmentsék. Ennek érdekében
mintegy százezer katonát rendeltek ki a földrengés sújtotta térségbe, akik
gyakran csak gyalogszerrel – és ezért csak napokkal a tragédia után – tudták
megközelíteni a katasztrófával érintett városokat, mivel az utak nagy része
használhatatlanná vált. Sok helyen a földrengés szakította fel az utakat, máshol
a he­gyekről lezúduló föld és kőtörmelék tette lehetetlenné a közlekedést.

Csia-pao ellátogatott egy iskolához is, ahol több száz gyerek rekedt a romok
alatt. Itt szintén ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek a gyerekek
megmentése érdekében. Ellátogatott emellett egy sportcsarnokba is, ahol több
mint 10 ezer ember keresett magának menedéket a katasztrófa után.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!