A boszniai szerbek célja világos volt: annak a keleti országrésznek az elfoglalása és etnikai megtisztítása, ahol ők éltek többségben, hogy ezzel készítsék elő a terepet az anyaországhoz való jövőbeni csatlakozásra. Négy bosnyák enklávé: Bihac, Gorazsde, Zepa és Srebrenica azonban „beékelődött” ezekre a területekre, ezért 1995 tavaszán a boszniai szerbek miniszterelnöke, Radovan Karadžić parancsot adott Ratko Mladić tábornoknak, hogy „egyenesítse ki” a leendő határt.
Miközben a Boszniai Szerb Köztársaság Drinai Hadteste lassan körbevette Srebrenicát, a környező településekről egyre több, a falvaikból elkergetett muzulmán érkezett a városba, akik joggal bíztak az ENSZ- erők védelmében. Az itt összezsúfolódott közel negyvenezer menekült humanitárius helyzete azonban katasztrofálisnak bizonyult. Alig volt vizük, és csak a légi úton érkező segélyszállítmányokból tudták ideig-óráig fenntartani magukat. Ráadásul a bosnyák ellenállók gyakran használták afféle védőernyőként a holland kéksisakosokat, és innen támadták a szerbek állásait. Ez súlyos hibának bizonyult, ugyanis a narancsos katonáknak nem voltak aknavetőik, és kézifegyvereiket is csak önvédelmi célból használhatták. Mladić pontosan ismerte a helyzetüket, és igyekezett kideríteni, hogy meddig feszítheti a húrt. Májusban több száz ENSZ-katonát ejtettek túszul, és néhányukat a kamerák előtt láncolták zászlórudakhoz és szerb fegyverraktárakhoz. Ráadásul a Srebrenicából szabadságra eltávozó békefenntartókat már nem engedték vissza, így létszámuk 450-re csökkent. Parancsnokuk, Thomas Karremans hiába kérte a NATO-parancsnokságot, hogy intézzenek légi csapásokat a környező szerb állásokra. Ezért amikor Mladić július 11-én hatezer embere élén végső rohamot indított a város ellen, a kéksisakosok rövid ellenállás után megadták magukat.
Srebrenica bevétele után pánikba esett muzulmánok ezrei indultak útnak a három kilométerre, Potocariban lévő holland menekülttábor felé. Tapasztalatból tudták, hogy nem sok jóra számíthatnak, ha a szerbek kezére kerülnek.
2008. 04. 11. (XII/15)
