Fotó: Reuters
Hillary Clinton a második szuperkeddi megmérettetések után sem tudta
visszavenni a vezetést riválisától, aki ezt követően még tovább növelte előnyét.
A legutóbbi, Mississippiben tartott előválasztást az előrejelzéseknek
megfelelően fölényesen nyerte Obama. A mostani szavazást egyértelműen a faji
megosztottság jellemezte: Obamának az afroamerikai szavazók 91 százalékát
sikerült megnyernie, míg Hillary Clintonra a fehér szavazók több mint 72
százaléka adta le voksát. Hasonló megosztottság volt megfigyelhető korábban is.
Obama leginkább a déli államokban szerepelt jól, ahol nagy létszámú afroamerikai
lakosság található, Clinton pedig az ipari államokban bizonyult
eredményesebbnek, mivel a fizikai munkások többsége a volt first ladyt
támogatja.
Az eredmények ellenére Bill és Hillary Clinton az elmúlt napokban felvetette,
hogy a Demokrata Párt akkor lenne a legesélyesebb John McCainnel szemben, ha
Clinton mellett Obama lenne az alelnökjelölt. Obama azonban megdöbbenéssel
fogadta az ajánlatot, főként azért, mert ő rendelkezik több delegálttal, és több
államot nyert meg eddig, mint ellenfele. Az illinoisi szenátor úgy véli, a
jelenlegi állás szerint csakis ő tehetne javaslatot az alelnökre, és hogy a
Clinton-kampány megtéveszti a szavazókat azzal, hogy kijelenti róla: nem
alkalmas még az elnöki posztra, miközben a Clinton–Obama párosítást a
legmegfelelőbb megoldásnak tünteti fel. Mint fogalmazott, az elnökségért szállt
küzdelembe, nem pedig az alelnöki székért.
A legtöbb politikai elemző amiatt is kizártnak tartja az elképzelést, hogy a két
szenátor közötti kapcsolatra nem igazán a baráti viszony a jellemző. Emellett
sokan úgy vélik, az üstökösként feltűnt ambiciózus Obama számára nem lenne
alkalmas az alelnöki poszt, különösen olyan fehér házi körülmények között, ahol
Bill Clinton minden valószínűséggel kulcsfontosságú tanácsadói szerepet töltene
be. Némelyek szerint azonban egyes esetekben a jelöltek – például John Edwards
vagy Al Gore – meggondolták magukat, miután az elsődleges célkitűzésük
megvalósíthatatlanná vált.
A legfrissebb eredmények szerint Obama 1597 delegálttal rendelkezik, míg Hillary
1470-nel. Bár még hét államban – Indiana, Észak-Karolina, Nyugat-Virginia,
Kentucky, Oregon, Puerto Rico, Montana és Dél-Dakota – kerül sor előválasztásra,
nem valószínű, hogy bármelyik jelöltnek sikerül bebiztosítania a demokraták
többségének támogatását.
Hillary Clinton jelenleg nagy erőbedobással készül a következő, április 22-i
pennsylvaniai előválasztásra, melyet mindenképp meg kell nyernie. A verseny
tehát tovább folyik, drámai küzdelemre és heves szócsatákra lehet számítani. Az
elnökjelölt kiválasztásában kulcsszerepük lesz a független küldöttek, a
szuperdelegátusok szavazatainak, akik között demokrata vezéregyéniségek,
kormányzók, kongresszusi tagok, volt elnökök és alelnökök is találhatóak. A
szuperdelegátusok között Hillary Clinton rendelkezik többséggel.